Egervári: előreléptünk

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a hétfői, Írország elleni barátságos mérkőzés (0-0) után azt emelte ki, hogy a rutintalan játékosok remekül teljesítettek, az együttes szervezettsége is javult, ezért ősszel, a sérülésből felépülőkkel együtt, nagyon komoly verseny indulhat a csapatba kerülésért.

A magyar válogatott a helyzetek számát és a mezőnyfölényt tekintve közelebb állt a győzelemhez és a csehek elleni, pénteki siker (2-1) után ismét egyenlő ellenfele volt egy Európa-bajnoki résztvevő csapatnak.

“Mindenképpen előreléptünk, de ahhoz, hogy sikeresek legyünk a világbajnoki selejtezőkön, minden csapatrészben további javulás szükséges” – vélekedett a szövetségi kapitány a meccs utáni sajtótájékoztatón. – “Védekezésben és szervezettségben sokat fejlődtünk, annak ellenére, hogy az előző meccsen a csapatkapitányunkat is elvesztettük Juhász Roland személyében. Találtunk értékeket, Mészáros Norbert és Gyurcsó Ádám teljesítménye is örvendetes, úgyhogy ősszel nagyon komoly verseny indulhat, remélhetőleg a sérülésből felépülőkkel együtt.”

A magyar válogatott egyik legjobbja ismét a kapus, Bogdán Ádám volt, aki több bravúrt is bemutatott. A lefújás után kiemelte, hogy az együttesnek jó volt a hozzáállása a csehek és az írek elleni meccshez is, és be tudta tartani a taktikai utasításokat.

“Alapvetés, hogy a csapat együtt mozogjon, és stabil legyen a védekezésünk. Nyilvánvalóan nem lehet elvárni, főleg egy magasabban jegyzett csapat ellen, hogy egyáltalán ne alakítson ki helyzetet. Támadójátékban is tudtunk nagyon szép dolgokat művelni. Sajnos, a gól hiányzott, de erre a teljesítményre lehet építeni” – mondta Bogdán Ádám az MTI-nek.
Mészáros Norbert a prágai találkozó 39. percében lépett pályára újoncként, a budapesti találkozót pedig végigjátszotta.

A debreceni hátvéd úgy érzi, Korcsmár Zsolttal remekül megértik egymást, ezt mutatja, hogy az ő védőpárosuk egyik mérkőzésen sem kapott gólt.

“A pályának nem tett jót a nagy esőzés, már előtte is mély volt a talaj” – vélekedett a bajnok és Magyar Kupa-győztes DVSC-TEVA játékosa. – “Az iram sokkal nagyobb volt, mint egy bajnokin, inkább egy Bajnokok Ligája-mérkőzéshez tudom hasonlítani. Nagyon jól játszottunk, ha egy kicsit nagyobb szerencsénk van, megnyerhettük volna a mérkőzést, a hajrában is a gólvonalról vágták ki a labdát.”

Vanczák Vilmos elismerte, hogy a pénteki és a hétfői mérkőzés együtt már sok volt a magyar csapat számára, a játékosok az Írország elleni meccs végén már nagyon fáradtak voltak.

“Jó erőfelmérő volt ez a találkozó is. Mi pénteken játszottunk előzőleg, a második félidőre kétségtelenül elfáradtunk. Nagyon tanulságos meccset játszottunk. Nagyobb helyzeteink nekünk voltak, amit berúgtunk pénteken, azt most is be kellett volna, és akkor ezt a találkozót is megnyerjük” – értékelt a svájci Sion légiósa.

A magyar együttes legközelebb augusztus 15-én lép pályára, amikor Izraelt fogadja, szintén felkészülési mérkőzésen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés