6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportIndul a mecseki raliidény

Indul a mecseki raliidény

Az idén Orfű és Abaliget térségében indul útjára a ralisorozat: a kiírt A123 Teszt Rallye a Rali Sprint Bajnokság nyitófutama, ugyanakkor a tesztlehetőség miatt a mezőny bő negyedét az élvonalbeli ralipilóták alkotják. Ráadásul Magyarországon először láthatnak a nézők egy R5-ös Ford Fiestát, volánjánál az osztrák bajnok Beppo Harrach-hal.

Március 15-16-án Orfű környékére összpontosul a hazai ralitársadalom figyelme, a Marco Racing Team itt indítja útjára ugyanis a Rali Sprint Bajnokság immár 12. évadát. Ahogy a főszervező Markó Tibor fogalmaz, a kétnapos esemény szombatja még a szükséges adminisztratív, illetve technikai átvételekről, teendőkről szól, a közönség vasárnap reggel héttől láthatja majd a mecseki szerpentineken az autókat.

Az egyenként hét kilométeres, Orfű – Abaliget – Orfű közti gyorsasági kört összesen ötször teljesíti majd a mezőny (rajtidők: 7, 9, 11, 13 és 15 órakor), érdekesség viszont, hogy a szervezők az első három után megfordítják az útirányt, vagyis az utolsó két szakaszt az elsőkkel ellentétes irányban kell majd teljesíteni.

A nevezési listán máris száznál több autó szerepel, érdekesség, hogy ebből 26 nem a sprintre érkezik, hanem I. osztályú licenszes pilótaként hagyományosan az ORB tesztjének szánva a futamot. További különlegesség, hogy hazánkban először láthatnak a ralibarátok élőben egy R5-ös (becenevén: kis WRC, azaz 1.6-os, turbós, összkerekes, a WRC-knél kilométerenként átlagosan csak egy másodperccel lassabb, ám csaknem 40%-kal olcsóbb) autót, miután az osztrák Beppo Harrch Ford Fiestája is szerepel az érkezők listáján.

Ollé Sándor és Bessenyey Zoltán jóvoltából pedig S2000-es, illet ERC 2WD autó is tesztel majd Orfűn. A versenyre Pécsről érkezők az Orfű – Abaliget elágazásig juthatnak el autóval, ám ez a kanyar rögtön egy látványos része lesz a versenynek; míg a szervizparkot a Kempingnél rendezik be. A futamon belépődíjat sehol sem szednek a szervezők. Az útlezárások miatt Orfű 15-én, szombaton Pécsről Magyarhertelend felől lesz megközelíthető.

Bővebb infók, nevezési lista, térképek: www.duen.hu.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő