Egyetlen öngól döntött 120 perc alatt

Maratoni hosszúságú, 120 perces felkészülési mérkőzést játszott a PMFC hazai pályán a Siófokkal, amelyet végül egy korai öngóllal nyert meg Vas László csapata.

Egyvalmi tökéletesen kirajzolódott a PMFC mai edzőmeccsén, a Siófok ellen: idén sem valószínű, hogy gyenge pontja lenne majd a csapatnak a védelem. Hogy miért? Azért, mert a kétszer 60 perces, azaz összesen két órás találkozót kapott gól nélkül hozta le Vas László együttese. Az mondjuk más kérdés, hogy lőni sem tudott a Pécs, azonban még így is megnyerte a meccset. Már a negyedik percben öngólt hozott ugyanis össze, a pécsiekhez hasonlóan az NB II.-re készülő Siófok.

Ne legyünk azonban igazságtalanok. Egyfelől a győzelmet sosem kell magyarázni, másfelől eleve egy felkészülési csörtéről beszélünk, ahol a számszerű végeredmény nem oszt, nem szoroz. Ráadásul azért támadásban láthattunk néhány szép dolgot a PMFC-től, van tehát remény arra, hogy a támadójáték fog még javulni, és a lőtt gólok számában is megbizonyosodhatunk majd erről.

 

PMFC–Siófok 1-0 (1-0)
Labdarúgó-felkészülési mérkőzés.
PMFC 1. féidő: Bukrán – Sági, Króner, Rácz, Katona – Maerques-Airosa, Bartha, Futó, Ivanovics –Bíró, Tihanyi.
PMFC 2. félidő: Helesfay – Svedyuk, Króner (Tölgyesi, 90.), Rácz (Preklet, 90.), Katona (Kónya, 90.) – Károly, Geiger, Futó (Hursán, 80.), Ivanovics (Keresztes, 80.) – Szabó (Kövesdi, 90.), Adamcsek. Vezetőedző: Vas László.

Gól: Medgyesi (4. – öngól).

Fotó: Kurdi József / PMFC

Hirdetés