Újra vezet a PEAC-Pécs

Megint vezet a PEAC-Pécs a kosárlabda döntőben, miután végig koncentráltabban játszott, nagyobb mentális erőről tett tanúságot, és lényegesen jobban kosárlabdázott, így 80-69-re nyert. A folytatás két nap múlva Komlón.

Újra megtelt a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok a döntő harmadik felvonására. Bár 4-4-ig együtt haladtak a felek, utána elhúzott a sikeres távoli dobásokkal operáló PEAC, és a hetedik percben már tíz ponttal, 18-8-ra vezetett. Hernandez időkérése sem tudott gyökeres változást hozni, a pontosabban és gyorsabban kosárlabdázó PEAC 15 ponttal vezetett az első tíz perc végén (27-12), úgy, hogy Reid és Bishop is 7-7 pontnál járt. A bivalyerős Pascua palánk alatti munkájával tíz pont alá hozta fel csapatát, a PEAC oldalán a negyed derekáig csak Bishop kosarát tudtuk feljegyezni, sok volt az eladott labda is, így nagyon kellett, hogy Nevena Jovanovic betaláljon egy középtávolival (15. perc 31-20). Még közelebb jött a vendégcsapat, miközben egy PEAC akció során Kennedy az F szektorba rúgta fel a labdát, a közönség hatalmas derültségére. Másfél perccel a félidő vége előtt Tomlinson kosarával öt pont volt közte (33-28), Jovanovic találataival jutott nagyobb előnyhöz ismét a PEAC. A második félidőt hét pontos hazai előnnyel várhatták a csapatok (37-30), a PEAC oldalán Bishop 11 és Jovanovic tíz ponttal volt a legeredményesebb, miközben az ausztrál klasszis már 9 lepattanónál tartott.

Megjósolhatatlan volt a győztes kiléte, hiába járt közelebb a sikerhez a fekete-fehér mezes pécsi gárda, az előző két összecsapás harmadik negyede ellenfelének sikerült jobban. Ezúttal másképp történt. A spanyol center 14. pontjára és Tomlinson kosarára Nagy-Bujdosó és Reid válaszolt, és nem engedte közelebb a vendégeket a PEAC. Gyűltek a faultok mindkét oldalon, a negyed derekán kilenc személyi hibánál jártak a felek, a PEAC-nál Nagy-Bujdosó, odaát Pascua és Őri került a kipontozódás határára. Kublina megoldásaival tartotta tíz pont körüli előnyét csapata, amelyet Kennedy sarokból elengedett triplája kozmetikázott (54-45). A fináléban először remeklő Bishop két kosarával indult a záró periódus, közben odaát Tomlinson is begyűjtötte negyedik hibáját. A 33. percben 58-50-nél Fűrész dobott triplát, ami után Hernandez reklamált, és ezért technikait kapott. Fűrész egy büntetője után Nagy-Bujdosó révén 64-50-re vezetett a PEAC. Sarok talált be kétszer is a hajrához közeledve, így három és fél perccel a vége előtt Zeljko Djokic kért időt 66-61-nél. Raksányi dobta azt a hármast, amivel komoly lökést adott a végső sikerhez. Reid ért el 2+1-et, majd amikor Tomlinson beütötte ötödik faultját és megtapsolta a játékvezetői ítéletet, kapott levonulóban egy technikait is. A büntetők is hozzájárultak ahhoz, hogy a hajrára már ne maradjon igazán nyitott kérdés: a koncentráltabb, nagyobb mentális erőről tanúságot tevő, és a mai estén lényegesen jobban kosárlabdázó PEAC újra magához ragadta a vezetést a bajnoki döntőben.

PEAC-PÉCS: Raksányi 14/6, Reid 18, Jovanovic 13, Nagy-Bujdosó 6, Bishop 19/3. Csere: Fűrész 6, Kublina 4, Pap -, Orozovic -, Nagy D. -.

Pinkk: Kennedy 11/3, Sarok 5/3, Holt 12, Őri 2, Tomlinson 11. Csere: Kováts -, Iványi 6, Ruják 4, Győri -.

Eredmények:

döntő, 3. mérkőzés:

PEAC-Pécs – PINKK Pécsi 424 80-69 (27-12, 10-18, 17-15, 26-24)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a PEAC-Pécs javára.

az 5. helyért: 2. mérkőzés:

Atomerőmű KSC Szekszárd – HAT AGRO UNI Győr 77-65 (17-14, 16-17, 24-16, 20-18)

A párharcot a Szekszárd nyerte 2-0-ra.

a 7. helyért, 2. mérkőzés:

MTK Budapest – ZTE NKK 83-69 (20-29, 22-15, 19-15, 22-10)

A párharcot az MTK nyerte 2-0-ra.

 

Forrás: Peacpecs.hu

Fotó: wbasket.hu

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Azért annyira nem rossz csapat a PEAC, hogy ekkora bírói segédlettel ne legyen bajnok…

Comments are closed.