13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportEnnyike: kijutott az Eb-re a magyar focicsapat

Ennyike: kijutott az Eb-re a magyar focicsapat

A magyar futsal-válogatott egészen hihetetlen végjáték után, a hosszabbítás utolsó másodpercében szerzett góllal 4-3-ra legyőzte a román – köztük több magyart is felvonultató – válogatottat, ezzel 6-5-ös összesítéssel megnyerte a pótselejtezős párharcot, és kijutott a februári szerbiai Európa-bajnokságra.


 

Az egy héttel ezelőtti idegenbeli 2-2 után a debreceni visszavágót a magyarok kezdték jobban, Harnisch Ákos góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést, s a folytatásban is rengeteg helyzetet dolgoztak ki. A lehetőségek azonban kimaradtak, az első félidő hajrájában pedig egyenlítettek a románok.

A fordulást követően gyorsan átvették a vezetést a vendégek, ám a magyar csapat nagyot küzdött, és Hosszú Ádám egy megpattanó labdát a kapuba juttatott.

A félidő hátralévő részében már nem esett gól, így következett a kétszer ötperces hosszabbítás, mely megint román góllal kezdődött. A magyarok ezt követően mindent megtettek a fordításért, rendre a kapust lehozva, öt a négy ellen támadtak, ám sokáig ez sem eredményezett gólt. A 47. percben aztán Dróth Zoltán szép lövéssel egyenlített, majd amikor már úgy tűnt, nem változik az eredmény, ugyanő egy hosszan előreívelt labdát az utolsó másodpercben a román kapus mellett a kapuba fejelt.

Románia: Iancu –  M. Matei,  Ignat, F. Matei, Lupu
Cserék: Tonita (kapus), Al-Ioani, Sotarca, Ignat, Panzaru, Raducu, Manya, Szöcs, Csoma, Stoica. Szövetségi kapitány: Jakab Zoltán.
Magyarország: Tóth Gyula – Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert, Rábl János
Cserék:
Tihanyi Csaba, Gál István, Öreglaki Norbert, Szeghy Szabolcs, Hosszú Ádám, Komáromi Péter, Németh Péter, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán. Szövetségi kapitány: Sito Rivera.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő