Financsek a legjobb tíz között!

Cseh László aranyérmet, Verrasztó Evelyn pedig ezüstöt nyert 200 m vegyesen, míg Bernek Péter bronzzal zárt 200 m háton az úszók lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás Európa-bajnokságának csütörtöki nyitónapján.

Cseh a 25 méteres uszodában – a délelőtti selejtező legjobb idejét jelentő 1:55.51 perc után – az esti fináléban 1:53.43 perces remek idővel diadalmaskodott, pályafutása 11. “kurtamedencés” Eb-elsőségét kiérdemelve. A Kőbánya SC – többek között még 400 m vegyesen és 200 m pillangón is próbálkozó – klasszis úszójának sikere egyszersmind a sportág 28. magyar rövidpályás kontinensgyőzelmét jelentette.

“Az időmmel nem vagyok teljesen elégedett, de a győzelem azért fontos. Jó erőben érzem magam, jól ment a versenyzés. Ezúttal kicsit kevesebb erőt szántam a fordulókra, hogy több oxigén maradjon, inkább az úszásra koncentráltam. Maradt azért néhány tized az úszásomban, de ez a verseny ismét jó volt arra, hogy lássam, mit kell még erősíteni a jövő évi sikerek érdekében.” – mondta győzelme után Cseh.

Verrasztó Evelyn szintén 200 m vegyesen a szám kétszeres Európa-bajnokaként, címvédőként és Európa-csúcstartóként vágott neki a döntőnek, amelyet aztán másodikként fejezett be, saját maga ötödik, a magyar úszósportnak pedig kereken a 20. rövidpályás ezüstjét begyűjtve 2:08.28 perces teljesítménnyel. A Jövő SC-Veolia kitűnősége a “koronavesztés” dacára elismerésre méltót produkált, hiszen ebben az évben többször is hol betegség, hol sérülés gátolta a felkészülését.

“Ez most így sikerült, annyira nem volt talán rossz. Semmiképp sem akarnám erre fogni, de az, hogy a vállam miatt egy hét kimaradt, nem igazán tett jót: pont abban az időszakban nem úsztam, amikor az ember ráérez az úszás ritmusára, amikor összeáll a mozgás. Úgy érzem, most egyértelműen a mellúszással voltak gondjaim, emiatt nem sikerült jobban a mai nap.” – nyilatkozta Verrasztó.

A 200 méteres férfi hátúszás döntőjében az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter élete legjobbját nyújtotta, ami egyfelől országos rekorddöntést, másfelől – s ez még fontosabb – Európa-bajnoki bronzérmet jelentett számára. A Kőbánya SC kiválósága 1:51.21 perc alatt ért célba, s adta át a múltnak a november 12-én, az idei százhalombattai ob-n felállított, 1:51.62-es magyar csúcsát.

“1:50.99 volt a cél, azaz szerettem volna 22 századdal jobbat úszni, ennek ellenére nem mondhatnám, hogy szomorú vagyok, hiszen előrébb nem kerültem vele, az országos csúcsot pedig így is sikerült megjavítanom. Ez az első érmem a felnőttek között, aminek nagyon örülök. Talán kezdhettem volna kicsit erősebben, de a lengyel sráccal szemben nem volt túl sok esélyem, mert nagyon jól fordult. Talán majd ötvenes medencében elkapom… Ja, és még annyit, hogy megígértem, ha érmes leszek, akkor boldog születésnapot kívánok az egyik úszótársamnak a nyilvánosság előtt – ő tudni fogja, ez miért fontos!” – mondta Bernek, aki azt azonban nem árulta el, kiről van szó.

Ugyanebben a számban hetedikként került fináléba Verrasztó Dávid, aki azonban az esti szerepléstől visszalépett, hogy minél pihentebben várhassa a 400 m vegyes pénteki selejtezőjét.

Jakabos Zsuzsanna nem tudta megvédeni címét 200 m pillangón, melynek fináléjában bár sokáig “medálgyanús” pozícióban volt, végül meg kellett elégednie az ötödik hellyel (2:05.11 p).

A sprintereknél, vagyis férfi 50 m gyorson Takács Krisztián és Kozma Dominik a délelőtti selejtezők után a csütörtöki elődöntőben is helytállt, hiszen a legrövidebb távon egyaránt döntőbe verekedték magukat – előbbi ötödikként (21.50 mp), utóbbi tizedikként (21.60). Bő órával később a tízfős fináléban sem vallottak szégyent: a Dunaferr-DVSI versenyzője, Takács 6. lett 21.54 másodperccel, a Kőbánya SC-s Kozma pedig 8., 21.68-cal.

A férfi mellúszóknál a 100 méter elődöntőjében a 200-as specialista Gyurta Dániel igazolta, hogy már gyengébbik számában is egyre inkább számolni kell vele: a Jövő SC-s nagypályás világbajnoka nemcsak elődöntős futamában, hanem összesítésben is a harmadik legjobb időt úszta 58.17 másodperccel. Rajta kívül a pénteki döntő szereplője lett a Pécsi VSE versenyzője, Financsek Gábor is, aki 58.99-cel még éppen besurrant a legjobb tíz közé.

A szczecini Eb második napján a 21 fős magyar csapatból a délelőtti előfutamokban 13-an próbálnak szerencsét.

Hirdetés