Fordanos Táncgála a Csillag Születik döntőseivel

Június 16-án, szombaton 11 órától rendezik a III. Maestro Kupa Megyei Aerobik Versenyt: 2010-ben hagyományteremtő jelleggel futott neki a Fordan Táncklub a megyei verseny szervezésének.

A Magyar Tornaszövetség Aerobik Szakágának engedélyével és szakmai támogatásával rendezendő verseny iránt idén is nagy az érdeklődés, ország több pontjáról is érkeznek versenyzők. A versenyt az Aerobik Diákolimpia szabályrendszere szerint bonyolítják le, így három fő kategóriában mérik össze tudásukat a sportolók : sportaerobik, basic aerobik és challange aerobik. Összesen 7 egyesületből 90 egység 236 sportolója 24 kategóriában fogja összemérni tudását.

A résztvevő csapatok : FormaFitt Sportaerobik Egyesület (Pécs és Ajka), Komló-Szilvási Sportaerobik Egyesület, TFSE. Budapest, 8 Ütem az Ifjúságért Sportegyesület, Soroksár és a Pécsi Fordan SE. Aerobik Szakosztálya. A verseny zárása kb. 20.00 – kor lesz.

17 órakor kezdődik a már hagyományos „Fordanosok” Tanévzáró Gálája, amely az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve komoly közönségsikerre számíthat. Ilyenkor a barátok, hozzátartozók mellett városunk táncszerető közönsége is ki szokott látogatni a sportcsarnokba. Ezúttal igazi közönségcsalogató műsorról is gondoskodtak a Fordanosok, hiszen az idei „Csillag Születik” döntősei, a THE IMMIGRANTS zenekar fogja megnyitni a gálát, és természetesen az est folyamán többször is zenélnek.

A tanévzáró gálának több célja van. A Pécsi Fordan Táncklub versenyzőinek egyfajta levezetés az igen eseménydús versenyidény után. A tanfolyamos csoportoknak pedig remek bemutatkozási lehetőség a szülők, barátok, ismerősök előtt.

A „Fordanosok” Tanévzáró Gálája két részből fog állni, 1 – 1 rész kb.: 1,5 órás lesz. A gálán összesen 410 táncos 51 produkciója fog bemutatkozni. Fellépnek a rock ’n’ roll párosok és leányformációk, fashion dance és suffle dance táncosok és az aerobik versenyzők. A gála legfiatalabb résztvevői a 4-5 éves manó tornások lesznek. Ezúttal is fellépnek a gálán a bólyi, pécsváradi és szekszárdi csoportok táncosai.

Természetesen, mint minden esztendőben idén is minden fellépő színes emléklapot kap. A műsorszámok a Pécsi Fordan Táncklub 11 oktatójának, edzőjének és asszisztensének munkáját dicséri.

A „Fordanosok” Tanévzáró Gálája a Fordan Táncklub első féléves rendezvényeinek 5., egyben utolsó állomása lesz. Két gálát, egy akrobatikus rock ’n’ roll, egy fashion dance táncversenyt és egy aerobik versenyt rendeztek a Lauber Dezső

Városi Sportcsarnokban, egy fashion dance táncversenyt pedig a Fordan Tánccentrumban.

III. Maestro Kupa Megyei Aerobik Verseny
Időpont : 2012. június 16., szombat 11 óra
helyszín : Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
rendező : Pécsi Fordan Sportegyesület
főrendező –
versenyvezető : Papp Viktor
szakmai rendező : Horváth Beáta
műfaj : sportaerobic
szereplők : Baranya Megye aerobikosain kívül lesznek budapesti, soroksári és ajkai csapatok is. Összesen 236 aerobikost várunk a versenyre.
támogatottság : Az aerobik verseny főszponzora már harmadik éve a Maestro Pizzéria
várható befejezés : 16 óra

„Fordanosok” Tanévzáró Gálája
időpont : 2012. június 16., szombat 17 óra
helyszín : Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, PÉCS
rendező : a Pécsi Fordan Táncklub, főrendező : Papp Viktor
műfajok : akrobatikus rock ’n’ roll páros és leányformáció, fashion dance, manó torna, suffle dance és sporterobik
statisztika : kb. 410 fő, 51 bemutató és versenyszám, 3-3,5 órás műsor
extra : a gála vendégei a The IMMIGRANTS zenekar, a 3 pécsi fiatal, akik bekerültek a Csillag Születik döntőjébe….
Házigazdák : Papp Viktor és Majorlaki Ágnes
várható befejezés : 16 óra

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés