6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportForma-1 Magyar Nagydíj - Jenson Button győzött

Forma-1 Magyar Nagydíj – Jenson Button győzött

Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a XXVI. Forma-1-es ENI Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.

A második helyen a vb-címvédő és a pontversenyben óriási előnnyel, 85-tel vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg harmadik a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett.

A 2009-ben világbajnok Button, aki első futamát éppen 2006-ban a mogyoródi pályán nyerte meg, idei második, pályafutása 11. győzelmét szerezte meg jubileumi 200. versenyén.

A negyedik helyet Lewis Hamilton (McLaren) szerezte meg: a brit versenyző hosszú ideig vezetett, ám egy elhibázott kerékcserével lecsúszott az élről.

A győztesnek járó trófeát Schmitt Pál köztársasági elnök adta át Buttonnak.

A szemerkélő eső, a vizes pálya ellenére gond nélkül lezajlott a rajt, Vettel maradt az élen, mögötte Hamilton és Button következett az első kör végén. Az ötödik körben Vettel megcsúszott, a brit résen volt és azonnal elhúzott mellette.

A nyolcadik körben Hamilton előnye már 4.5 mp-re nőtt.

Az élbolyból először Webber volt a boxutcában a 11. körben, majd egy körrel később Button, Hamilton, Vettel és Alonso járt ugyanott.

A kerékcserék után változatlanul Hamilton volt az élen, mögötte Button, Vettel, Webber és Alonso következett. A 2008-ban világbajnok pilóta előnye már több mint hét mp volt.

A 25. körben Heidfeld autója a boxutca kijárata után egy túlforrósodott alkatrész miatt kigyulladt, a lángokat csak nehezen sikerült megfékezni; a német pilóta kiugrott az autóból és sértetlenül hagyta el a Renault-t.

A 27. körben Hamilton már másodszor cserélt kereket, majd Alonson, Button is új abroncsot vételezett. Egy körrel később a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) műszaki hiba miatt feladta a magyar GP-t.

Vettel a 29. körben járt újra a boxutcában. A kerékcserék után Hamilton, Button, Vettel, Webber és Alonso robogott az élbolyban.

Féltávnál változatlan volt a helyzet az élen, Hamilton 6.7 mp-cel vezetett Button és 11.8-cal Vettel előtt.

Alonso a 37. körben már harmadszor cserélt kereket, majd Webber, Hamilton, Vettel és Button következett. A boxlátogatások után, 27 körrel a leintés előtt Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Webber volt a sorrend.

A 45. körben Vettel megelőzte Alonsót és felzárkózott a harmadik helyre.

A zárás előtt 23 körrel ismét elkezdett esni az eső, Hamilton megpörgött, Button azonnal megelőzte csapattársát. Hamilton újabb kerékcserét hajtott végre, számítva a nagyobb esőre, de ez nem jött be, egyre jobban lemaradt ezért ismét gumit cserélt, s így lecsúszott a dobogóról.

Az 55. körben már csak szemerkélt az eső, az élen Button, Vettel, Alonso, Hamilton, Massa, Webber volt a sorrend. Hamilton azonban áthajtásos büntetést kapott, mert a pörgés után szabálytalan manővert hajtott végre, így visszacsúszott a hatodik helyre, de onnan ismét visszatornázta magát a negyedikre.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő