Forma-1: Räikkönen nem szerződik a Renault-hoz

Kimi Räikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka kizárta annak a lehetőségét, hogy jövőre a Renault pilótájaként térjen vissza az autósport elitkategóriájába, egyben felrója a francia csapatnak, hogy saját marketing céljaira használta a nevét. A finn versenyző ebben az idényben a Citroën pilótájaként a rali-világbajnokság futamain indul, s úgy tűnik, szívesen maradna a sorozatban.

“Nagy csalódást okozott, amikor azzal szembesültem, hogy a Renault saját maga reklámozására használta a nevemet – nyilatkozta Räikkönen a finn Turun Sanomat napilapnak adott interjújában. – Soha nem gondoltam komolyan arra, hogy ennél a csapatnál versenyezzek az F1-ben, és százszázalékos biztossággal jelenthetem ki, hogy 2011-ben sem leszek a pilótája. A menedzsereim hetekkel ezelőtt egyszer beszéltek az istálló vezetőjével, mindössze ennyi történt.”

Eric Boullier, a Renault csapat főnöke a szeptember 12-i, monzai futam után közölte, hogy Räikkönen kapcsolatba lépett velük, és szóba került a finn esetleges szerződtetése.

“Megkeresett minket – ismételte meg a héten a sportvezető a Forma-1 hivatalos internetes oldalának nyilatkozva. – De ezúttal is szeretném hangsúlyozni, hogy a legfőbb és elsődleges feladatunk az orosz Vitalij Petrov megtartásáról határozni.”

A következő szezonra a Renault eddig csak a lengyel Robert Kubica szereplését erősítette meg, így a csapat másik pilótájának személye továbbra is kérdéses.

Hirdetés