5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportLabdaGyakorlatilag véget ért a megyében a fociősz a járványhelyzet miatt

Gyakorlatilag véget ért a megyében a fociősz a járványhelyzet miatt

Baranyában már csak néhány meccset rendeznek meg a megyei focibajnokságok őszi szezonjából, az összes többi 2020-ban esedékes mérkőzést elhalasztják. A Megye I.-ben szereplő két pécsi csapat közül a PVSK játszana, a PEAC azonban csak az edzéseket folytatná.

A PécsMa.hu úgy értesült, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatósága arról értesítette a három megyei osztályban szereplő csapatokat: az utóbbi napokban beérkező halasztási kérelmek mindegyikét elfogadta. Várhatóan a jövő héten összeülő Versenybizottság dönt majd az elhalasztott bajnoki összecsapások új időpontjairól.

Az MLSZ, a kormány újabb szigorításai után a héten úgy döntött, hogy az alsóbb osztályokban minden  csapat maga dönthet, szeretne-e játszani, vagy a járványhelyzetre való tekintettek inkább halasztana. Mindezt úgy, hogy ezúttal a helyi szövetségeknek minden egyes halasztási kérelemnek helyt kell adnia.

Baranyában túl sok az elmaradó meccs

Rápillantva az MLSZ adatbakjára, jól látszik, hogy gyakorlatilag az előttünk álló hétvégén Baranyában befejeződik a fociősz. A megyei II. osztályban egy találkozót, a Hosszúhetény–Töttös meccset még megrendezik, illetve a Megye III.-ban is lesz szombat-vasárnap összesen hét összecsapás. Ezzel azonban véget is ér idénre a megyei foci. Az összes többi hátralévő – és korábbról elhalasztott – bajnokira már szinte biztos, hogy csak 2021-ben kerülhet sor.

Megkerestük az MLSZ BMI igazgatóját, aki elárulta érdeklődésünkre, hogy nem sok választásuk maradt.

– Az utóbbi napokban, nem meglepő módon nagyon sok halasztási kérelem futott be hozzánk – meséléte a PécsMa.hu-nak ifj. Bogyay Zoltán.

– Voltak, illetve vannak ugyan olyan együttesek a három megyei osztályban, amelyek szívesen folytatnák a pontvadászatot, azonban jelenleg nem nagyon tudunk mit tenni, mint minden meccset későbbre halasztunk.

Hogy egy nehezítő körülményt mondjak, például azok a csapatok, amelyek játszanának, már mecsceltek egymás ellen, így még csak egymással sem tudjuk őket „összesorsolni”.

Még városon belül is eltérő a hozzáállás

Lapunk felkereste a Megye I.-ben szereplő két pécsi együttest, a PVSK-t és a PEAC-ot is, náluk mi a helyzet – ellentétes válaszokat kaptunk. A bajnoskágban 4. helyen álló PVSK elnöke, Czerpán István például azt mondta, ha csak rajtuk múlna, ők játszanának tovább. Persze a szükséges járványügyi előírások maximális betartása mellett. A PVSK labdarúgó szakosztályával, a szülőkkel és természetesen a játékosokkal is egyeztetve ugyanakkor a klub vezetése úgy látja, ha óvatosan is, de menni kell tovább.

– Ugyanakkor

nem is kérdés, hogy minden ellenfelünket, aki jelen körülmények között nem meri vállalni a kockázatot, megértjük

– mondta Czerpán. – Most igazából ellenfelet keresünk, akivel esetleg le tudnánk játszani a még hátralévő őszi időszakból néhány bajnoki összecsapást.

A PEAC vezetőedzője is készségel reagált lapunk megkeresésére.

– Az egyetem vezetésével is átbeszélve a dolgot mi úgy láttuk, hogy ebben a helyzetben, ha valakinek, akkor nekünk, egyetemi csapatként példát kell mutatnunk – mondta Lőrinc Antal. – Ha valamikor, akkor most tényleg mindennél fontosabb az egészség, ezért mi már jeleztük, hogy bajnoki meccseink elhalasztását kérjük. Edzeni ugyanakkor, ha alaposan ellenőrzött módon is, de edzenénk tovább.

Arra azonban még várnunk kell egy kicsit, hogy lássuk, egyáltalán lesz-e rá lehetőségünk.

Az biztos, hogy ha az edzéseket esetleg folytatni is tudjuk, nagyon szigorú egészségügyi szabályok mellett fogjuk mindezt megtenni. Öltözőket nem használunk, és lehet, hogy kisebb csoportokra bontjuk a társaságot is. Nem lenne jó most két teljes hónapot kihagyni, úgyhogy, ha van rá mód, az edzéseket folytatnánk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő