5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportHatodszor bajnok a Multi Alarm SE

Hatodszor bajnok a Multi Alarm SE

Január 24-25-én hazai pályán tudta megvédeni csapatbajnoki címét a pécsi Multi Alarm SE, ezzel megszerezte a hatodik győzelmét. A tollaslabdázók az első fordulóban mindössze egy mérkőzést vesztettek a huszonhétből, a második körben pedig csak kétszer távoztak vesztesen a pályáról.

A csapatbajnokság második, pécsi fordulójában sérülés miatt hiányzott a hazaiak maláj női kiválósága, illetve a tavaly októberi első forduló egyik legeredményesebb játékosa, Szatzker Márton sem tudott Jaszen Boriszov vezetőedző rendelkezésére állni. A Multi Alarm SE játékosai először a Fehérvár BSE ellen léptek pályára, 8-1-re győztek a baranyaiak. A budapesti Honvéd Zrínyi csapata sem okozott gondot, nem hibáztak a pécsiek, 9-0-ra nyertek. A végül második helyen végzett debreceni gárda ellen ugyan szintén elvesztettek egy mérkőzést, de az összesítésben ötvennégy összecsapásból ötvenegy megnyert mérkőzést tekintve megérdemelten nyerték meg a bajnokságot a pécsi Multi Alarm SE tollaslabdázói.

A csapat tagjai: Sárosi Laura, Zsolt Eszter, Bogdán Nikolett, Karnphop Atthaviroj, Tóth Henrik Gradwohl Dániel, Mester József, Horváth Kristóf, Krausz Gergely, Pytel Bence, Szatzker Márton, Cheah Yea See, Goh Yea Ching.
Edzők: Jaszen Boriszov és Tóth Henrik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő