Hosszabbításban kapott ki a Panthers

A negyedik negyed végén még vissza tudott kapaszkodni tízpontos hátrányból a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata Kecskeméten, de a ráadást már az ellenfele bírta jobban.

Igazából a mérkőzés legnagyobb részében nem igazán lehetett volna megállapítani, hogy a Kecskemét vagy a Pécs együttese a jobb, ugyanis izgalmas, szoros csata zajlott a felek között. Pár ponttal ugyan rendre a KTE állt jobban, de nem volt jelentős a különbség. A harmadik negyed aztán változást hozott, hiszen a Kecskemét ellépett tíz ponttal, aztán jó ideig tartotta is ezt az előnyét.

Alig három perc volt issza a meccsből, és még mindig tízpontos hátrányban volt  PVSK, amely azonban itt óriási hajrába kezdett. A meccset egy 12-2-es szériával zárta Andrija Csirics legénysége, amivel nagy bravúrt végrehajtva sikerült hosszabbításra menteni a csörtét. Bár a lélektani előny itt a Párducoknál volt, a kellő energia már hiányzott, hogy a győzelmet is ki tudja harcolni a Pécs. Végül csupán két ponttal, de a KTE nyert, igaz így sem nagyon lehet egyetlen rossz szavunk sem Bíróék teljesítményére.

Kecskemét–PVSK-Veolia 91-89 (20-18, 20-18, 26-20, 15-25, 10-8) – hosszabbítás után
Kosárlabda-NB I. B, férfiak.
Kecskemét: POLLARD 17/3, Milutinovics 12/3, JARAMAZ 13/6, Kucsera 1, KARAHODZICS 12. Cs.: DRAMICSANYIN 22/15, Wittmann 11/9, Kiss D. 3. Vezetőedző: Forray Gábor.
PVSK-Veolia: HAYNES-JONES 21/9, Goldring 7, Bryson 11/3, Gordon 4, BRKICS 19. Cs.: IVOSEV 14, Bíró O. 5/3, Meleg 8, Illés, Farkas. Vezetőedző: Andrija Csirics.
Fotó: Rónási Márton / PVSK

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés