8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportHungaroring: Vettel rajtol az élről

Hungaroring: Vettel rajtol az élről

Vettel utcahosszal előzte meg riválisait, a 24 pilóta közül egyedül ő tudta 1:19 perc alá szorítani a legjobb köridejét. A második helyen csapattársa, az ausztrál Mark Webber, a harmadikon pedig a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett.

A pontversenyben éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) ötödik lett, míg csapattársa, a vb-címvédő brit Jenson Button a csalódást keltő 11. rajtkockát szerezte meg. Szintén a „futottak között” végzett a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher, aki csak a hetedik sorból, a 14. pozícióból startolhat vasárnap a Hungaroringen.

„Nagyszerű napot zártunk, egyelőre minden remekül működik ezen a hétvégén – nyilatkozott a sikeres időmérő után Vettel, aki az idén már a hetedik alkalommal indulhat az élről. – Mondtam is a srácoknak a rádión, hogy milyen remek munkát végeztek. Élvezet volt vezetni az autót. Ismét nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem a pole-pozíciót. Remélem, sikerül holnap egy remek versenyt produkálnunk. Ez a nehéz pálya, úgy tűnik, kedvez az autónknak, ma este jól aludhatunk.”

Webber úgy érzete, hogy egy kicsit mehetett volna jobban is: „Sajnos nem tudtam egy tökéletes kört menni. Ugyanakkor így, hogy egymás mellett leszünk, kicsit hasonló a helyzet a barcelonai futam előttihez.” A kétszeres világbajnok Fernando Alonso gratulált red bullos riválisainak, majd hozzátette: „Egyelőre nagyon erősek, és mindenki előtt vannak. Remélem, holnap azért közelebb tudunk kerülni hozzájuk, és meg fogjuk szorongatni őket.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő