Huszonharmadszor is körbefutják Orfűn a tavat

Immár a 23. – ezúttal Barta Textilház Tó-show-futásnak elnevezett futóversenyt szervezik Orfűn, az augusztus 7-i, szombati Orfű-nap legsportosabb eseményeként.

hirdetés

Amint arról a rendező Melitta SE nevében Csík Mónika beszámolt, a 19:00 órai rajt előtt már két órával fogadják a nevezőket a Pécsi-tó nagystrandjának parkolójában (a nevezési díj 500 forint, pontgyűjtő igazolvánnyal ingyenes).

Az utóbbi esztendők hagyományai szerint itt lesz a rajt és a cél is – a kettő között a vállalkozó szelleműeknek egyszer kell körbefutniuk a Pécsi-tavat, ez nagyjából 6,5 kilométert jelent. Rendőri biztosítás ugyan lesz a futók mellett, és egy orvos is autózik velük a tó körül, ám így is mindenki saját felelősségére indulhat – utalnak a szervezők elsősorban az amatőr kocogókra.

Rajtuk kívül hagyományosan a „profik” is programjukba iktatják a megmérettetést, a PVSK és a PFK futói visszatérő – mi több, rendre az élen végző – résztvevői a Tó-show-nak.

A női és férfi 1-3. helyezett hagyományosan serlegdíjazásban részesül, minden induló feliratos pólót kap és a célba érők között ezúttal is ajándékokat sorsolnak ki a 20 órakor kezdődő eredményhirdetés során.

Az érdeklődők a futás mellett az Orfű-nap keretében szombaton számos programba kapcsolódhatnak be, lesz például versenyautó-kiállítás, néptánc, utcabál és persze koncertek.