13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaIRC: a rali elitje a Mecseken

IRC: a rali elitje a Mecseken

A verseny mellett rengeteg kísérőrendezvény igyekszik majd lekötni az ide érkezők „autózás utáni”, elsősorban esténkénti szabadidejét, többek között koncertek, diszkók, meghosszabbított múzeumi nyitva tartás és még sorolhatnánk.


Emellett olyan érdekességek is színesítik a futamot (és ezek jórészt elsősorban a helybélieknek szólnak), mint például a Pannon Filharmonikusok Széchenyi téri „vezényszavára” péntek 15.00 órára meghirdetett „kürthangverseny”; vagy a legöregebb, legszebb, legérdekesebb autók számára kiírt játékos vetélkedő.

A Széchenyi térről 17 órára a Pécs Plaza parkolójába gördül át a mezőny, ahol ekkor kezdődik a hagyományos prológ – ezt a tervek szerint 19 órakor egy rövid, hivatalos-ünnepélyes megnyitóval szakítják majd meg.

Szombat reggel, pontosan 9:08-kor, a hetvehelyi gyorsaságin indul kétnapos, 250 kilométeres útjára a verseny, hogy aztán vasárnap délután, újra a Széchenyi téren, a győztesek átvehessék jól megérdemelt serlegeiket.

Mindezekről, ahogy a verseny teljes programjáról, időterveiről, a különféle bajnoki sorozatok állásáról, a nevezőkről, a futam hivatalos honlapján, a www.mecsekrallye.hu honlapon olvasható bővebb információ.

 

A 45. Canon Mecsek-rali programja

Szeptember 9. (péntek)

Off-program: „Autókürt-hangverseny” a Pannon Filharmonikusokkal, Széchenyi tér, 15:00

Rajtceremónia, Széchenyi 15:30
Prológ, Plaza-parkoló 17:00 (Indulás fordított rajtsorrendben.)

Szeptember 10. (szombat)

(A gyorsaságik neve melletti időpontok az első autó rajtidejét jelzik. A Pécsvárad – Zobák, azaz a 3., 7., 9., 12. gyorsasági szakasz, mivel a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi területén halad át, a nézők elől elzárt terület! A rendezők kiemelten kérik a ralibarátokat, hogy e tilalmat – a jövő évi versenyek érdekében – ne szegjék meg! A szervizpark mindkét nap az Expo Centerben lesz.)

Parc Fermé (Vörös Autóház, Megyeri u.), 06:40 – 07:40

Szerviz, 08:10

Gy 1. Hetvehely 1, (18,21 km), 09:08

Gy 2. Orfű kör 1, (28 km), 10:06

Szerviz, 11:26

Gy 3. Pécsvárad 1, (12,26 km), 12:34 (NÉZŐK ELŐL ELZÁRT GYORSASÁGI!)

Gy 4. Alsómocsolád 1 (14,02 km), 13:37

Szerviz, 14:52

Gy 5. Hetvehely 2, 16:10

Gy 6. Orfű kör 2, 17:08

Szerviz, 18:28

Gy 7. Pécsvárad 2, 19:36 (NÉZŐK ELŐL ELZÁRT GYORSASÁGI!)

Gy 8. Alsómocsolád 2, 20:39

Szerviz, 21:37

Parc Fermé (Vörös Autóház, Megyeri u.), 22:32

(1. nap összesen: a nyolc gyorsasági: 144,46 km; etap: 353,54 km; össztáv: 498 km)

Szeptember 11. (vasárnap)

Parc Fermé (Vörös Autóház, Megyeri u.), ki: 08:00

Szerviz, 08:10

Gy 9. Zobák 1 (12 km), 09:08 (NÉZŐK ELŐL ELZÁRT GYORSASÁGI!)

Gy 10. Árpádtető 1 (24 km), 09:51

Gy 11. Nyárásvölgy 1 (17,7 km), 10:44

Szerviz, 12:04

Gy 12. Zobák 2, 13:17 (NÉZŐK ELŐL ELZÁRT GYORSASÁGI!)

Gy 13. Árpádtető 2, 14:00

Gy 14. Nyárásvölgy 2, 14:53

Szerviz, 15:56

Célceremónia, Széchenyi tér, 16:18

Parc fermé (Vörös Autóház), 16:48

(2. nap összesen: a nyolc gyorsasági: 107,4 km; etap: 183,89 km; össztáv: 322,69 km.

A két nap összesen: a tizennégy gyorsasági: 251,86 km, etap: 537,43 km; össztáv: 820,69 km.)

 

Útlezárások a 45. Canon Mecsek-ralin

Szeptember 9. (péntek)

Prológ, Plaza-parkoló (Megyeri u. – Nyugati elkerülő elág.) 10:00–22.00

Szeptember 10. (szombat)

Gy 1., 5., Hetvehely – Nyárásvölgy 07:00-19:00 (közben ideiglenesen felnyitva: 13:00-14:00)

Gy 2., 6., Orfű – Árpádtető 07:30-20:00 (közben ideiglenesen felnyitva: 14:00-15:00)

Gy 3., 7., Pécsvárad – Zobák 10:00-22:30 (közben ideiglenesen felnyitva: 15:30-17:30) (NÉZŐK ELŐL ELZÁRT GYORSASÁGI!)

Gy 4., 8., Alsómocsolád – Mecsekpölöske 11:00-23:30 (közben ideiglenesen felnyitva: 16:30-18:30)

Szeptember 11. (vasárnap)

Gy 9., 12., Zobák – Pécsvárad 07:00-16:30 (NÉZŐK ELŐL ELZÁRT GYORSASÁGI!)

Gy 10., 13., Árpádtető – Magyarhertelend (Az út lezárva: Magyarhertelend – Orfű – Remeterét – Lapis – Árpádtető között!) 07:00-17:30

Gy 11. Nyárásvölgy- Hetvehely 08:30-18:30

 

 



KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő