Ismét csúcsra ért a Rátgéber Akadémia „aranygenerációja”

Az előző hétvége remekül sikerült a Rátgéber Kosárlabda Akadémia csapatai számára, hiszen a junior csapat országos bajnok, míg a serdülő leány együttes ezüstérmes lett.

hirdetés
Uránia Mozi

A 2003/2004-es fiú csapatot most már nyugodtan lehet aranygenerációnak nevezni – áll a Rátgéber Akadémia sajtóanyagában. A két évvel ezelőtti kadett országos bajnoki cím után ugyanis most már a junior korosztályban értek fel a csúcsra Kmézics Zorán tanítványai. Mindezt ráadásul úgy, hogy a csapat egyik legjobbja, a korosztályos válogatott Kazy Balázs egy sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a finálét.

A pécsiek a döntőben a DEAC Kosárlabda Akadémiával csaptak össze, és diadalmaskodtak 77-71-re. A mellett ráadásul, hogy a csapat felért a csúcsra, egyéni elismeréseket is bezsebelhettek a Rátgéber Akadémia fiataljai. A finálé legértékesebb játékosa Schmera Gergely lett, és a döntő álomötösébe rajta kívül csapattársa, Pifkó Bálint is bekerült. A pécsiek legjobbjának a döntőben Meszlényi Róbertet választották.

Szintén az előző hétvégén rendezték Budapesten a serdülő leány csapatok országos fináléját, ahol ugyancsak érdekelt volt a Rátgéber Akadémia gárdája. Bár itt az arany nem jött össze – a döntőben 76-58-ra nyert a Darazsak Sportakadémia –, de az ezüst is nagyon szépen csillogott a pécsi lányok nyakában. Ráadásul az All Stat ötösbe itt is bekerült egy NKA Pécs-játékos, Felső Gréta személyében. A csapat legjobbja a döntőben Subotic Milka lett.

Fotó: Rátgéber Akadémia