13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportKemény, de annál sikeresebb szezonon vannak túl a pólósok

Kemény, de annál sikeresebb szezonon vannak túl a pólósok

Remek szezont tudhat maga mögött a PVSK-Mecsek Füszért OBI-es vízilabdacsapata, Lukács Gergely tanítványainak sikerült előrébb lépniük a tabellán, az elmúlt nyolc év legjobb eredményét érték el a PVSK centenáriumi évében.

A PVSK-Mecsek Füszért vezetősége minden évben a fejlődést tartja szem előtt, nem volt ez másként a 2018/2019-es szezon előtt sem, a sorsolást megelőzően De Blasio Domenico szakosztályvezető a tavalyi tizedik helynél jobbat várt volna el a pécsi pólósoktól idén, ám a csoportbeosztást látva némileg változtatott a véleményén.

– Erős csoportba kerültünk az alapszakaszban, nemzetközi kupában is érdekelt gárdák ellen kellett felvennünk a versenyt, emellett a nagyon kemény Szentes is beszállt a felsőházba kerülését folytatott harcba. Ezek után átértékeltük a célokat, és úgy gondoltuk, ha sikerül megismételni a tavalyi eredményünket, akkor elégedettek lehetünk – kezdte De Blasio Domenico.

A pécsi pólósok azonban nem adták fel a küzdelmet és bravúrgyőzelmeket aratva az utolsó pillanatig esélyesek voltak a legjobb nyolcba kerülésért.

– Az utolsó fordulóig nyílt volt a verseny, a szerencse azonban nem állt mellénk, így az alsóházban folytattuk végül a középszakaszt. Sokat elárul a csoportunk erősségéről, hogy az alapszakasz során megszerzett pontszámunkkal a másik nyolcasból a felsőházba kerültünk volna, ezek után mindenképp meg szerettük volna szerezni az OBI kilencedik helyét, ami végül sikerült is – fogalmazott a szakosztályvezető, aki nagyon büszke a PVSK-Mecsek Füszért játékosaira, hiszen az elmúlt nyolc év legjobb eredményét sikerült elérniük, ráadásul mindezt a PVSK 100 éves évfordulójának alkalmából.

Lukács Gergely vezetőedző több szempontot is figyelembe vett a csapat mögött álló szezon értékelése során, kiemelte, hogy ugyan a legjobb nyolcba kerülésről álmodott, de ahhoz tökéletes bajnokságra lett volna szükség.

– Nagyon fiatal a csapatunk, ezzel együtt jár az is, hogy nemcsak a mérkőzéseket összehasonlítva, hanem egy-egy találkozón belül is képesek a játékosok hullámzó teljesítményt nyújtani. Ennek azonban megvan az előnye is, hiszen nem tudnék egyetlen játékost kiemelni a mögöttünk álló bajnoki idényből, mindenkinek sikerült egyénileg is fejlődnie, így az ellenfeleink is nehezen tudtak felkészülni a játékunkból, mert nem tudhatták, hogy éppen ki veszi majd át a vezér szerepét – kezdte a tréner, aki hozzátette, rengeteget lépett előre a PVSK-Mecsek Füszért a csapat szintjén is az idény során, erős a csapategység a játékosok között, ami annak is köszönhető, hogy jó mentalitású, az egyéni érdekeket a csapat mögé helyező pólósok alkotják a pécsi együttest.

A PVSK-Mecsek Füszért játékoskeretének magja jövőre is Pécsett folytatja pályafutását, Csacsovszky Erik azonban négy év után távozik a klubtól és egy nemzetközi kupában induló csapatnál folytatja karrierjét. Öröm az ürömben, hogy a pécsieknél meghatározó játékost magasabban jegyzett egyesület csábította el, ez pedig ismét azt bizonyítja, hogy jó úton halad a képzés Pécsett.

– Azt gondolom, hogy az elmúlt években megtaláltuk a csapat fő arculatát, a magyar vízilabdázás egyik kiképzőbázisa lettünk. Több tehetséges fiatal is azért érkezett az elmúlt években Pécsre, hogy megfelelő képzést kapjon ahhoz, hogy később nemzetközi szinten is kiemelkedő csapatoknál jusson játéklehetőséghez, emellett pedig az egyetemi tanulmányait is folytatni tudja a Pécsi Tudományegyetemen – fogalmazott Lukács Gergely.

A PVSK-Mecsek Füszért játékosai másfél hónapos pihenőt kapnak, július közepén pedig már meg is kezdik a felkészülést a következő szezonra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő