5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportAtlétikaKét pécsi sportoló az ifjúsági olimpián!

Két pécsi sportoló az ifjúsági olimpián!

Július 23-án, vasárnap a megnyitóval elkezdődött Győrben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), amelyen a várost a PSN Zrt. Sportiskola atlétája, Kárpáti Enikő Kata és a Rátgéber Akadémia kosárlabdázója, Fekete Dávid fogja képviselni.

A magasugró lányok versenyében nagy reményekkel vág neki a küzdelemnek a pécsi lány.

– Csütörtökön tartják a kvalifikációt, szombaton pedig a döntőben mérhetik össze tudásukat a legjobb magasugrók. Azt gondolom, Enikő számára nagyon pozitív, hogy Magyarországon rendezik az EYOF-ot, hiszen a családtagjai mellett sok barátja is szurkolni fog neki a lelátóról, és én is ott lehetek végig mellette – kezdte a sportoló édesanyja, aki egyben edzőként is terelgeti lánya pályafutását.

Kárpátiné Kövesi Enikő azt is elárulta, hogy edzeni is volt lehetőségük a győri létesítményben.

– Nagyon szép a pálya és az összes létesítmény. Kétszer már ugorhatott is, így nem lesz teljesen ismeretlen Enikőnek a helyszín. Ugyan kicsit fáradt, mivel tavaly nyáron se volt pihenője, ráadásul kitűnő tanuló, az iskolai teendőire is sok energiát és időt fordított – árulta el a tréner, aki hozzátette, bízik abban, hogy lánya bekerül a döntőbe és legalább 175 centiméteres eredményt ér el.

Kárpáti Enikő Kata édesanyjával, aki az edzője is

Ahogy az édesanya fogalmazott, már az is büszkeséggel tölti el, hogy lánya eljutott az EYOF-ig, hiszen 15 évesen ez nagy teljesítmény.

A megmérettetés másik pécsi résztvevője a Győrből két éve a Rátgéber Akadémiához igazolt Fekete Dávid, akiről edzője, Zalay Zoltán elismerően beszélt.

– Az országos versenyeken tűnt fel nekem a kosárlabdához kiemelkedően jól illeszkedő alkata, nagy örömmel vettük, amikor igent mondott nekünk és Pécsre költözött. Csapata meghatározó játékosa, ráadásul meghívták a kadett válogatott szűk keretébe is, amely nemcsak az EYOF-on, hanem az Európa-bajnokságon is pályára lép idén nyáron. Dávid éppen korosztályos váltás előtt áll, adottságai és szorgalma arra predesztinálják, hogy jó játékos váljon belőle később is. Nagyon becsülendő, hogy ugyan ritkán jut haza Győrbe, mégis tudatosan és keményen építi karrierjét a Rátgéber Akadémiánál – árulta el a tréner.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő