10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKivásárolhatják Dárdait a németek

Kivásárolhatják Dárdait a németek

Elképzelhető, hogy csak nyárig irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat és a Hertha BSC-t párhuzamosan Dárdai Pál, utána pedig a német klub főállású vezetőedzője lesz.

Michael Preetz klubmenedzser a kicker magazinnak hétfőn megerősítette a Berliner Morgenpost napilap értesülését, mely szerint a megbízott trénerként tevékenykedő Dárdai szerződésének egyik záradéka szerint kivásárolhatják őt kapitányi szerepköréből.

Ha a berlini csapat kiharcolja az élvonalban maradást a Bundesligában, akkor az egyesület állítólag főállású vezetőedzői megállapodást kínál fel neki. „Az a tervünk, hogy Pállal és Rainer Widmayer edzővel dolgozunk tovább, és ha az elképzeléseink szerint folytatódik a szezon, akkor ez így is lesz” – jelentette ki Preetz.

A 39 éves magyar szakembernek novemberig szól a szerződése a válogatottnál, ezzel kapcsolatban ő maga is azt mondta, „a kettős szerepvállalás hosszú távon nem megoldás, ez egyértelmű”.

Dárdai hat és fél hete edzi a Herthát, amely legutóbbi négy meccsén elért két győzelemmel és két döntetlennel a 13. helyen áll, négy pontnyi távolságra a kiesőzónától. A kapitány jelenleg a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készíti fel a nemzeti együttest, a találkozóra vasárnap 20.45 órakor kerül sor a Groupama Arénában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő