12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaKivizsgálja a kéziszövetség a Tatabánya-Pécs mérkőzést

Kivizsgálja a kéziszövetség a Tatabánya-Pécs mérkőzést

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke felkérte Kersch Ferencet, az MKSZ szakmai- és versenybizottságának elnökét, hogy a testület teljes körűen vizsgálja ki a Tatabánya-Pécs (31-35) pénteki bajnoki mérkőzést rendezési, bíráskodási és ellenőrzési szempontból.

Amennyiben a vizsgálat feltár bármilyen visszásságot, illetve visszaélést, a mérkőzés újrajátszását rendelhetik el.

Az alapszakasz utolsó fordulója előtt a Tatabánya az elődöntőért volt versenyben a szombat délután pályára lépő Balatonfüreddel. Mindkét csapat 28-28 ponttal állt a zárás előtt, de a Tatabányának eleve kevés esélye volt a négy közé jutásra, mert a Balatonfüred a sokkal esélytelenebb Kecskemét otthonában játszik, a papírforma szerint valószínűleg begyűjti a győzelmet, s a pontegyenlőség az egymás elleni eredmények miatt neki kedvez.

A Tatabánya pénteken meglepetésre kapott ki a vendég Pécstől, amely így akár az 5-8. helyért is folytathatja szereplését. Ebben az esetben pedig nem kell a 9-12. helyért, a kiesés elkerüléséért harcolnia.

Bódi Dezső, a tatabányaiak társadalmi elnöke az MTI-nek elmondta: hivatalos értesítést még nem kapott, amíg ez meg nem történik, nem kommentálja a szövetség lépését, ugyanakkor a klub honlapján megjelent nyilatkozatát változatlanul fenntartja.

Ott így fogalmazott:
„Azt gondolom, ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. Elnézést kérek a szurkolóinktól a vezetőség nevében. Valami nagyon rossz folyamat kezdődött el Tatabányán, ami már a Gyöngyös meccsen is látszódott. Megpróbáljuk kiértékelni a helyzetet annak tudatában, hogy a szezon végéig túl sok változtatásra nincs lehetőségünk. Eddig is tisztességgel jártunk el, ezután is az a célunk. Az biztos, hogy új alapokra kell helyeznünk a kézilabdát Tatabányán, másképpen kell folytatnunk. Ezt egyeztetni fogjuk az új éra embereivel. Az biztos, hogy a bajnokságot tisztességesen be kell fejezni. Ezt meg is fogjuk tenni. A Magyar Kupában pedig szeretnénk a méltó helyünket elérni. Arra kérek mindenkit, hogy egy idő után – talán kicsit lehiggadva – próbáljon meg segíteni a csapatunknak. Korábban is ezt mondtam, most is azt mondom: ez akkor is a mi csapatunk. Azt gondolom, igazságtalan lenne, ha egyedül, elutasítva, lenézve kellene befejeznünk a szezont. Mondom ezt én, akinek ugyanúgy szüksége van támogatásra és erőre. Merítsünk erőt azokból a mérkőzésekből, amikor a csapatunk jól játszott. Komolyan gondolom, hogy ezzel most megtört egy folyamat, de nem fejeződött be, sőt…” – idézte a honlap Bódi Dezsőt.

A szövetség a szombati közleményében jelzi: fokozott figyelemmel követi a férfi élvonal zárófordulójának valamennyi hátralévő találkozóját.

A jelenlegi, még 2011 tavaszán elfogadott versenykiírás nem tartalmazza, hogy az alapszakasz utolsó fordulójának mérkőzései azonos időpontban kerüljenek megrendezésre, az MKSZ azonban a 2012/13-as szezonra vonatkozó versenykiírásban már szabályozni fogja az utolsó fordulóban sorra kerülő találkozók kezdési időpontját.

A Budapest Bank Liga zárófordulójában:
pénteken játszották:
Tatabánya-Carbonex – Varioauto-Pécs 31-35 (22-19)
szombaton játsszák:
Csurgó – Orosháza-Alexandra 18 ó
Kecskemét-Balatonfüred 18 ó
Mezőkövesd-Tata 18 ó
Pick Szeged – FTC-PLER Budapest 18 ó
Az állás:
1. MKB Veszprém 22 21 – 1 829-539 42 pont
2. Pick-Szeged 21 18 1 2 658-508 37
3. Csurgó 21 14 2 5 605-559 30
4. Tatabánya-Carbonex 22 14 – 8 641-567 28
5. Balatonfüred 21 13 2 6 573-531 28
6. B. Braun-Gyöngyös 22 9 2 11 616-626 20
7. FTC-PLER Budapest 21 8 1 12 580-576 17
8. Varioauto-Pécs 22 7 2 13 627-730 16
9. Kecskemét 21 7 1 13 565-628 15
10. Orosháza-Alexandra 21 5 1 15 553-652 11
11. Mezőkövesd 21 3 – 18 519-647 6
12. Tata 21 3 – 18 514-717 6

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő