Lépcsőfutás a toronyba, úszással az egészségért

A mostani, illetve a következő hétvégén két remek alkalom is kínálkozik a szabadidejüket sportosan eltölteni szándékozók számára.

November 6-án, szombaton hagyományosan a város tetejére, a TV-toronyhoz csábítja a különleges mozgásformák iránt érdeklődőket a Melitta SE, illetve a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. A pontban 11 órakor eldördülő startpisztoly jelére ugyanis előbb a Misina-tetőn kell 800 métert futniuk, majd a „bemelegítés” után fölszaladni a torony 420 lépcsőjén át a Kilátó-presszóba – érdekesség, bár nem meglepő, hogy tavaly egy tűzoltó bizonyult e feladatban a leggyorsabbnak. A nevezési díj 500 forint (pontgyűjtő igazolvánnyal ingyenes), a helyezettek között sportfelszereléseket sorsolnak ki.

A jövő hét végén a vízbe költözik a szabadidős sorozat: 13-án, szombaton a Hullámfürdő „Egészségnapjára” várják az érdeklődőket. Itt 9-10 óra között 200 és 400 méteres távokon lehet újabb pontokat szerezni az akcióigazolványba (a nevezés mindenkinek ingyenes.). Ezt követően 11 óráig többféle egészségügyi állapotfelmérésen, szűrésen tesztelhetjük magunkat, szakemberek tanácsait kérhetjük ki, de az egészséges táplálkozás jegyében ételbemutatót és -kóstolót is tartanak. Mindemellett a PVSK vízilabdázóival közös játékos vízi „erőpróbákon” is részt vehet bárki.

Véradás a PVSK-kosarasokkal

November 13-án – a PVSK – Albacomp férfi kosármeccs napján – sportolókkal közös véradást szerveznek. 15-20 óra között a Lauber Dezső Sportcsarnokban elsősorban a PVSK sportolóit, szurkolóit szólítja ily módon rászoruló embertársaink megsegítésére a Vöröskereszt és a vérellátó szolgálat.

Szűcs Zsolt írása.

Hirdetés