Egy olyan 2001-ben megtörtént esetet idézett fel a napokban az Origo, amely a magyar sport históriájában szinte biztosan példátlan. Akkor az oroszok elleni Eb-selejtezőtől, amelyet Vologdában rendeztek meg, a komplett magyar csapat és a szövetségi kapitány is távol maradt. Akik a másodedzővel kimentek, vágóhídra kerültek. A cél azonban szentesítette az eszközt, mert a magyar csapat egy évvel a történtek után kijutott az Európa-bajnokságra.
2001. november 24. szombat. Női kosárlabda Európa-bajnoki középdöntő 2. forduló, Vologda: Oroszország-Magyarország 77-29 (10-8, 32-6, 14-6, 21-9).
A magyar csapat a következő összeállításban futott ki a pályára: Donkó, Kosjár, Hagara, Keller, Kalmár-Nagy. Cserék: Halmos, Kajdacsi, Csontos, Szakács, Izsák. A kispadon Boksay Zsuzsa, az akkori másodedző ült.
2001. november 28. szerda. Női kosárlabda Európa-bajnoki középdöntő, 3. forduló, Pécs: Magyarország-Szlovénia 81-41 (15-13, 20-8, 25-8, 21-12).
A magyar csapat a következő összeállításban futott ki a pályára: Iványi, Újvári, Csák, Károlyi, Kalmár-Nagy. Cserék: Papp, Seres, Keller, Hagara, Donkó. Szövetségi kapitány: Rátgéber László.
Mindkét meccset – négy nap különbséggel – ugyanabban a csoportban játszották. A vologdai középdöntőre kiküldött „magyar válogatott” öt játékosa négy nappal később egy percet sem kapott Pécsett.
Mi történt 17 évvel ezelőtt, hogyan lett ebből a vologdai mérkőzésből a magyar sport egyik legnagyobb balhéja?
Ezt a történetet idézi fel a hírportál kommentár nélkül. Úgy, ahogy az akkori főszereplők látták, úgy, ahogy nyilatkoztak róla, úgy, ahogy a sportsajtó ezt kommentálta.
A bomba 2001. november 20-án, kedden robbant. A Nemzeti Sport ezzel a címoldallal jelentkezett.
Fontos tudni, hogy a nemzetközi szövetség országonként eleve 24 játékos nevezését engedélyezte a sorozatra, ez tehát lehetőséget adott az összes szakvezetőnek arra, hogy akár két csapatot is összerakjon. Csakhogy olyanra még tényleg nem volt példa, hogy egy magyar válogatott úgy utazzon el egy tétmérkőzésre, hogy a szövetségi kapitány itthon maradjon.
Szakmai vagy erkölcsi kérdés – tette fel címében a Nemzeti Sport. Rátgéber László szövetségi kapitány úgy érvelt, hogy az oroszok ellen amúgy sem lenne sok esélye a legjobb erőkből álló magyar csapatnak sem. Ráadásul a vendéglátók a Moszkvától 461 kilométerre fekvő Vologdába vitték a meccset, ahová az orosz fővárosból autóbusszal kellett utaznia a magyar csapatnak. November 24-én, tehát négy nappal később a szlovénok jöttek Pécsre, ellenük kellett kijönnie a csúcsformának. Ezt pedig csak úgy lehetett megtenni – Rátgéber szerint –, ha az oroszok elleni összecsapást feladjuk.
Rátgéber László szövetségi kapitány tehát úgy döntött, hogy a magyar válogatott hét legjobb játékosa, valamint ő itthon marad, a többségében újoncokból álló magyar fiatalok Boksay Zsuzsa vezetésével mennek Vologdába.
Miközben tehát az újoncokból álló magyar csapat Oroszországban buszozott, Pécsett megkezdődött a felkészülés a sorsdöntőnek kikiáltott szlovénok elleni meccsre. A magyar válogatott három fordulót követően 2 győzelemmel és 1 vereséggel állt a csoport második helyén.
A pécsi meccs napján a szocialista Népszabadság sportújságírója, Murányi András lemondásra szólította fel Rátgébert. Az időzítés nem volt éppen a legszerencsésebb, talán jobb lett volna megvárni a mérkőzés végét, de Murányit hallatlanul bosszantotta, hogy Rátgéber nem volt hajlandó kommentálni az oroszok elleni 77-29-es, azaz 48 pontos vereséget. Ezt írta: „Az oroszországi szégyen óta eltelt négy nap, de Rátgéber László hallgatott. Így hát muszáj helyette megszólalni. Ki kell mondani: le kell mondani.”
A szövetségi kapitány ezt követően az újságíróknak adott interjút: „Akik a válogatott ellen dolgoznak, azok szokjanak le róla, manapság ez már nem divat Európában. Akadtak, akik erkölcsi alapról kritizáltak engem, nekik azt üzenem: nekem az az erkölcsöm, hogy kijuttassam a csapatot az Európa-bajnokságra!”
