Mecsek-rali, a vb-menő szemével

A napokban újabb mérföldkőhöz érkezett a szeptember 9-11. közötti IRC Mecsek Rallye: a nemzetközi sorozat, illetve a jogtulajdonos Eurosport szigorúan vizsgálódó két utazó követe ugyanis Baranyában a pályákon és a szervezőkkel folytatott eszmecsere alapján is a legnagyobb rendben találta az előkészületeket.

Vannak pillanatok, amelyek látványosan igazolják a világ „nagy bölcsességeit”, esetünkben, hogy „a vér nem válik vízzé”. Ezek egyike volt, amikor Jean-Pierre Nicolas, aki Jelen István főszervező autójának anyósüléséről tekintett körbe a mecseki tájon, értő szemmel feltérképezve az aszfalton és a kanyarokon kívül talán az utolsó kavicsot is, hosszas feszengés után egyszer csak előrukkolt a kéréssel: ő bizony szeretné az egyik gyorsaságit, ha nem is versenytempóban, de maga végigvezetni…

E pici momentum akkor válik érdekessé, ha tudjuk, hogy Mr. Nicolas igencsak dicső ralimúlttal vívta ki e szakértői titulust. 1973-84 között ugyanis nem kevesebb, mint negyven vb-futamon indult, amelyek közül ötöt (köztük olyan klasszikusokat, mint a Monte-Carlo, a Korzika vagy a San Remo) meg is nyert, a legtöbbet egy Renault Alpine volánját forgatva. Később évekig volt a Peugeot sportigazgatója – nem állíthatnánk tehát, hogy ne lenne megalapozott, amit egy ralifutam feltérképezése során ő megállapít.

Baranyában pedig azt állapította meg, hogy – ez még nem a sportszakma – nagyon szép a táj és mindenki nagyon kedves; másrészt, hogy szerinte az IRC-pilóták többsége nagyon fogja élvezni a kijelölt terepeket. A mért szakaszok ugyanis szerinte technikásak, az erdészeti részek gyorsak és bevállalósan szűkek, ahol nagyon könnyű hibázni. Az eredményességhez alaposan beállított és balanszírozott gépet igényelnek, így a szervizeknek nem lesz könnyű dolguk a futóművek beszabályozásával. Mindez együtt azt jelenti, hogy szerinte igazi ralipályákon száguldhat majd végég a mezőny.

Amelyeket előtte persze a Historic Eb-, illetve a rali II-es ob-futam mezőnye „tesztel” majd július 14-16. között. A Historic-autók száma egyébként szépen gyülekezik, mondja Jelen István, aki azonban a most hétvégi belga Ypres-rali (amely egyben IRC-verseny is) miatt a jövő heti nevezési zárlat előtti utolsó pillanatokra várja a legtöbb érdeklődőt.

Közben számtalan háttérmunkálat is folyik Pécsett, amelyek egy része nem is a sportszakmához kötődik, inkább a várhatóan Pécsre-Baranyába látogató több tízezernyi vendég kulturált kiszolgálásának előkészítését célozzák – e téren a Magyar Turizmus Zrt. regionális kirendeltségével történő együttműködés keretében. (Utóbbi témakörökben pedig már Xavier Gavory, az IRC főkoordinátora egyeztetett Jelen Istvánnal, illetve Nagy Csaba alpolgármesterrel).

Eldőlt, hogy a pécsi történelmi belváros is a „verseny” része lehet, ha nem is az aszfaltszaggatás, de a Széchenyi térre tervezett rajt és cél erejéig. Mára gyakorlatilag valamennyi gyári csapat képviselője nemcsak érdeklődött, de már szállást is foglalt Pécsett a verseny idejére.

Már életre kelt egyébként a futamok internetes honlapja, így a www.mecsekrallye.hu oldalon folyamatosan frissülő információkhoz juthatnak az érdeklődők.

Szűcs Zsolt írása.

Hirdetés