5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMegérkezett Robert Jarni

Megérkezett Robert Jarni

Sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatták a PMFC-MATIAS vezetőedzőjét, Robert Jarnit – írja a pmfc.hu.

A Klub sajtótermében szokatlanul nagy volt a sürgés-forgás péntek délelőtt, a sajtó számára ugyanis most mutatták be hivatalosan a korábbi horvát klasszis játékosból lett trénert, Robert Jarnit. Az eseményen részt vett a PMFC elnöke, dr. Hargitai János, a PMFC-MATIAS ügyvezetője, Győri János, Robert Jarni, és egyik segítője, a korábbi megbízott edző, Kulcsár Árpád. A fordításban pedig Istokovics Miklós segédkezett.

Dr. Hargitai János köszöntötte a sajtó megjelent képviselőit, majd a jelenlévők köszöntése után átadta a szót Győri Jánosnak, aki ismertette, miként jutottak el a korábbi 81-szeres horvát válogatott tréner pécsi kinevezéséig:

– Nagyon fontos volt, hogy Robert Jarni hétfő esti kinevezése óta nyugodt körülmények között dolgozhatott, köszönet a sajtónak, amiért hagyták a feladataira koncentrálni. Nem azért érkezett, hogy a marketing értékünket emelje. Sokkal inkább azért, hogy szakmai munkájával segítse a PMFC-MATIAS-t. Nehéz helyzetbe került az NB I-es labdarúgócsapat, így megfelelő szakmai stábot kellett találnunk ahhoz, hogy elinduljon az együttes a hátsó régióból, és elérjük a kitűzött céljainkat.

A klub ügyvezetője emellett beszámolt egy bizonyos kiválasztási szempontrendszerről is, amiről külön anyagunkban számolnak be. Erről bővebben később olvashatnak.

Ezt követően Robert Jarni kapta meg a szót, aki először megköszönte az iránta táplált bizalmat, majd első tapasztalatait osztotta meg.

– Először is szeretném köszönteni a jelenlévőket, számomra kedves, hogy ennyien eljöttek – kezdte a horvát szakvezető. – Köszönöm a klub vezetésének, hogy bizalmat szavaztak nekem. Biztos sokan kíváncsiak arra, hogy miért vállaltam el ezt a posztot Pécsett. A játékoskarrieremre büszke vagyok, de befejezettnek tekintem. Az edzői szakmában azonban még nem tettem le a névjegyemet. Szeretem a kihívásokat, számomra ez egy jó bizonyítási lehetőség, amiért hálával tartozom a vezetőség felé. Rengeteg energiát érzek magamban és szeretném a futballpályafutásom során összeszedett tapasztalatot átadni a játékosoknak. A látottak alapján a csapat nem a tabella megfelelő helyén áll. Természetesen nem rendelkezem varázspálcával, de az elmúlt napok edzésein látottak alapján biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező mérkőzéseken a játékosok mindent megtesznek a jó eredmény eléréséért. Mindamellett, hogy sok tekintetben fejlődni is fognak.

A vezetőedző beszélt segítőiről is:

– Velem érkezett a klubhoz Sasa Glavas, akivel évek óta együtt dolgozom – folytatta. – Tudni kell róla, hogy kiváló edző, nagyon jó játékos volt, egy igazi 10-es. Ezelőtt már együtt dolgoztunk az utánpótlás nevelésben, de a Hajduk Split felnőtt csapatánál is segített. Sasa egy olyan ember, aki remekül ért a focihoz, szintén energikus és betéve ismeri a szakma csínját-bínját. Jó barátom és a legfőbb bizalmasom. Rajta kívül Kulcsár Árpádnak is köszönöm, hogy a megérkezésem első percétől kezdve segített a játékosok megismerésében, mind taktikai, mind felkészültségi szint tekintetében. Ebből kiindulva kezdhettük el a munkát közösen. Az elmúlt három edzés után sikerült a játékosokban feloldani az érkezésünk okozta görcsöt. Minden játékos életében vannak hullámvölgyek, de elmondtam mindenkinek, hogy akkor válhatnak igazán jó futballistává, ha gyorsan elfelejtik a félév sikertelenségeit és visszatérnek a helyes útra. Mindenki maximális erőbedobással dolgozik, napról napra látványos a javulás – tette hozzá vezetőedzőnk.

Előkerültek a tervek is, a PMFC-MATIAS együttesére két bajnoki mérkőzésen kívül egy oda-visszavágós rendszeren alapuló Ligakupa megmérettetés is vár. A lényegi munka azonban csak a téli szünetben bekövetkező felkészülési időszakban veheti kezdetét.

– Először a két élvonalbeli meccsünkre összpontosítunk, de fontos a Haladás elleni Ligakupa találkozó is. A legjobb az egészben, hogy hamarosan szünet következik és elő tudok készíteni egy olyan felkészülési programot, ami a csapat előmenetelét szolgálja. Ekkor, többek között, lesz időnk az alapos ismerkedésre is. Nem szeretek kombinálni, a kemény és egyben támadófutballt részesítem előnyben. Amikor a barátaimmal összejövünk focizni, akkor sem tudok játszadozni, minden meccset komolyan veszek, legyen szó bármiről is. Ebből kifolyólag minden sorozatban az eredmény a legfontosabb – mondta Robert Jarni.

Természetesen Kulcsár Árpád sem ült tétlenül.

– Egy vacsora alkalmával találkoztunk Roberttel, ahol rögtön megkért, maradjak a stáb tagja. Mivel jelen pillanatban én ismerem a legjobban a keretet, így tartottunk egy közös megbeszélést, amely során adtam egy pontos leírást a játékosokról. Elsőre kicsit borús lehetett, de tudta, hogy az elmúlt félév során nyújtott teljesítményük alapján készült a jellemzés. Ezek a focisták azonban tavaly is bebizonyították, hogy tudnak jól játszani. Van még hátra négy meccsünk, majd közösen nekikezdhetünk a felkészülési időszaknak. Addig pedig Jarni eldönti, kire számít a továbbiakban és mely poszton kell erősíteni. Hamar megtaláltuk egyébként a közös hangot és már az is szóba jött, hogy eljön velem egy esti focizásra. Már csak azt kell eldönteni, melyikünknek jobb a bal lába – humorizált Kulcsár Árpád. – A viccet félretéve, egy jó felkészüléssel és némi erősítéssel a Pécs elindulhat egy felfelé vezető úton, ami azt is eredményezi, hogy a PMFC-MATIAS a következő szezont is az NB I-ben kezdi meg.

fotó/szöveg: pmfc.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő