6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMegkezdték a felkészülést a Párducok

Megkezdték a felkészülést a Párducok

Minap megkezdték az edzést a férfi kosárlabdázók a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A szurkolók még kevés új arccal találkozhatnak a tréningeken, de a vezetőség több lehetséges új játékossal is tárgyalásokat folytat.

Kép: Fotoplus (pvsk-panthers.hu)

Az első edzésen már részt vett az idén elsőként igazolt Csabay Ádám is. A Kecskemétről érkezett, 189 cm magas bedobó kevés játéklehetőséget kapott korábbi csapatában, ezért döntött úgy, hogy átigazol egy fiatal együttesbe, ahol több időt tölthet a pályán. A huszonöt éves kosaras leigazolása után az is biztossá vált, hogy a tavalyi csapatkapitány, Tóth Norbert is Pécsett folytatja pályafutását.

A végleges keret szeptember elejére alakul ki, csapattársaihoz azonban csak később tud csatlakozni Kovács Péter, aki jelenleg a világ legnagyobb egyetemi-főiskolai kosárlabda tornáján vesz részt Kínában. Nagy eredményt értek el a magyarok azzal, hogy szerepelhetnek a shenzeni viadalon, hiszen húsz éve nem vett részt hazai férfi kosárlabdacsapat hasonló eseményen.

A játékosokon kívül az edzői karban is történtek változások. A PVSK-Pannonpower eddigi másodedzője, Halmai Gábor távozott Pécsről, azt még nem lehet tudni, hogy érkezik-e a helyére valaki, vagy Szrecsko Szekulovics mester egyedül oldja meg a tréneri feladatokat. A kosárlabdázók napi két-három edzéssel készülnek a bajnokságra, reggel futással kezdik a napot, majd a konditermi erősítés után délutánonként csak a kosárlabdáé a főszerep. A Párducok először a szombathelyi Horváth Zoltán emléktornán mérik össze tudásukat több csapattal is, majd a PVSK-kupán küzdenek meg az első helyért.

Zalay Zoltán, az NB I/B-ben szereplő együttes edzője lapunknak elmondta, hogy a korábban már a felnőtteknél is szereplő fiatalok mellé még több egyetemista csatlakozhat a következő idénytől.

– Eilingsfeld János, Bíró Olivér, Lepsényi Ádám és Ignácz Dávid mellett valószínűleg még Halász Ákos kap majd lehetőséget a bizonyításra a felnőtteknél. Közülük többen a 2010/2011-es bajnokságban már szerepeltek az A csapatban – árulta el a tréner.

A másodosztályú együttesből Kozármislenybe távozott Lánczos Sándor, de nagyjából hat új játékos érkezésére számít a vezetőedző.

– Egy komolyabb igazolásunk van eddig Mihalics Zoltán személyében, aki NB I-es játékos volt, ő négyes poszton vethető be, ami duplán jó, mert ez eddig amúgy is hiányposzt volt. Az újak mellett pedig lesz egy visszatérőnk is, Csernák Ádám operációból lábadozik, de reméljük, hogy hamarosan csatlakozhat a kerethez – mondta el lapunknak Zalay Zoltán vezetőedző.

Tasi Tímea írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő