Megvan a kormányhatározat a PMFC új stadionjáról

Nem sokáig kell már a pécsieknek az elavult stadionjukban játszani - forrás: pmfc.hu

A Magyar Közlönyben kedden éjszaka megjelent a PMFC új stadionjának építéséről szóló kormányhatározat.

A frissen megjelenő határozat ugyan még nem jelenti azt, hogy holnap már el is kezdődhetne az építkezés, azonban minden érintett vehet egy nagy levegőt, és elkezdhet készülni. A most megjelentek szerint ugyanis a kormány elkötelezett a pécsi sportélet infrastrukturális fejlesztése mellett, és kifejezi egyetértését azzal, hogy új, 8.000 néző befogadására alkalmas, UEFA 4. kategóriájú stadion épüljön.

Ami azonban a legfontosabb:

a kormány felhívja az EMMI vezetőjét, hogy készítsen előterjesztést a beruházás előkészítéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről.

Egy korábbi cikkünkben azzal már foglalkoztunk, hogy az új PMFC Stadion kapcsán még nem dőlt el, hogyan is fog kinézni, azonban az most már valóban látótávolságon belül van, amikor elkedődhet az új stadion megvalósítása is. Lehet tehát ötletelni!

Hirdetés