Mennie kell Vébernek

Az utolsó cseppet a pohárban a Pápa elleni hazai vereség jelentette a PMFC-nél: a vezetőség közös megegyezéssel felbontotta a szerződést Véber György vezetőedzővel. Amíg megtalálják utódját, Kulcsár Árpád másodedző irányítja a csapatot – jelentették be a klub hivatalos honlapján.

A beszámoló szerint hétfő délelőtt Győri János, a PMFC-MATIAS ügyvezetője és Véber György a csapat klubházában találkozott egymással. A megbeszélés témája a PMFC-MATIAS szezonbeli szereplése volt. Az egyeztetés végén a felek abban állapodtak meg, hogy közös megegyezéssel felbontják Véber György szerződését, így mától nem ő a PMFC-MATIAS vezetőedzője.

Véber György - Fotó: pmfc.hu
Véber György – Fotó: pmfc.hu

Az új szakember kinevezéséig a csapat jelenlegi másodedzője, a klub korábbi játékosa, Kulcsár Árpád készíti fel az együttest.

– Őszintén sajnálom, hogy így alakult! A szezon előtt abban bíztunk, hogy a PMFC-MATIAS ismét meghatározó csapata, üde színfoltja lesz az NBI-nek. Véber György korábbi együtteseinek játékstílusából arra következtettünk, hogy az ő irányításával azon az úton tudunk majd tovább haladni, amelyen tavaly elindultunk – nyilítkozta a klub honlapján Győri.

– Látványos, szórakoztató és nem utolsó sorban eredményes focira számítottunk, de valamiért nem ezt láttuk viszont. Hogy ez miért történt, annak felderítése hosszabb elemzést kíván, viszont a csapat már olyan helyzetbe sodródott, hogy mindenképp lépnünk kellett. A Véber Györggyel tartott megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel felbontjuk a szerződését – mondta az ügyvezető.

Hirdetés