Mi lesz az Euroligában?

A MiZo Pécs 2010 az elmúlt szezonban szerzett bajnoki és kupagyőzelmével egyértelműen bebizonyította, hogy ott a helye Európa legjobb női kosárlabdacsapatai között. Ezért is kísérték fokozott figyelemmel Pécsett az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) müncheni központjában tartott Euroliga sorsolását.

hirdetés

A tavalyihoz képest jelentősen átalakult és megfiatalodott mecsekaljai gárda ezúttal talán kicsit könnyebb, vagy inkább kiegyensúlyozottabb csoportba került. Elkerülte az úgynevezett sztárcsapatokat, például az orosz címvédő Szpartak Moszkvát, a spanyol Valenciát és az idén Vajda Annával és Rátgéber Lászlóval is megerősödött török Fenerbahcét.
Rózsa Gábor, a csapatot működtető kft. ügyvezetője a helyszínen szurkolta végig a sorsolási ceremóniát, ami után nem kis megkönnyebbüléssel, de mégis visszafogottan nyilatkozott az ellenfelekről.

– A MiZo Pécs 2010, illetve annak jogelődjei már a kezdetek óta résztvevői Európa legrangosabb női kosárlabda vetélkedésének, és mint ilyen, senki számára nem számít könnyű ellenfélnek – mondta -. Az elmúlt évek során bebizonyítottuk, hogy hazai pályán akárkit meg tudunk verni, és minden mérkőzésen maximális erőbedobással harcolunk a győzelemért. Mindezeket is figyelembe véve azt azért el kell ismerni, kerülhettünk volna ennél jóval nehezebb csoportba is.

A baranyai élcsapat vezetőedzője, Zseljko Djokics a híradásokból értesült az ellenfelekről, és szintén mindenkit óvatosságra intett azok játékerejével kapcsolatban. Elsőként nem véletlenül a lengyel Krakkóra hívta fel a figyelmet, hiszen az elmúlt évek során többször is találkozott egymással a két együttes, és pécsi szempontból nem sok sikernek örülhettünk. Tudásukra jellemző, hogy részesei voltak a tavalyi Final Four küzdelmeinek.

A szlovák Kassa sem tartozik a könnyű fajsúlyú egyesületek közé, legutóbb ott volt az Euro Liga legjobb nyolc csapata között, és csak az egyik orosz klasszis gárda, a Jekatyerinburg állította meg őket. A francia Mondeville-t ismerjük, korábban már találkoztunk velük, de természetesen igazi játékerejüket csak az igazolási szezon végén tudjuk beazonosítani.

A következő idényben csoportunkban az olaszokat a Taranto képviseli, aki nem tűnik legyőzhetetlennek, és ugyanebbe a kategóriába tartozik a litván Riga is.

Sajátjairól szólva az újdonsült vezetőedző kiemelte: a csapat roppant fiatal, ami bizonyos fokig a tapasztalat hiányát is jelentheti annak ellenére, hogy a saját nevelésű játékosokra építő pécsi alakulat ifjoncai már bizonyították tehetségüket és rátermettségüket.

Amíg a sorsolás ellenfeleket kijelölő része szerencsésnek mondható, a mérkőzések sorrendje már kevésbé kedvez Zseljko Djokics tanítványainak. November közepétől egymást követő három héten keresztül szerda – csütörtök – szerda sorrendben, folyamatosan idegenben lépnek pályára, ami egy jóval rutinosabb és kiegyensúlyozottabb társaság számára is komoly feladatot jelent. Ezt a problémát is meg kell tudni oldani, és számítani kell a magyar bajnokság küzdelmei során szembejövő ellenfelekkel is, hiszen mi vagyunk a magyar kupa és a bajnoki cím védői.

Az Euroliga csoportjai
A-csoport: MiZo Pécs 2010, Kosice (szlovák), Kraków (lengyel), Riga (lett), Mondeville (francia), Taranto (olasz)

B-csoport: MKB-Euroleasing Sopron, Fenerbahce (török), Jekatyerinburg (orosz), Gdynia (lengyel), Rivas Ecopolis (spanyol), Gospic (horvát)

C-csoport: Szpartak Moszkva (orosz), Salamanca (spanyol), Galatasaray (török), Tarbes (francia), Kaunas (litván), Praha (cseh)

D-csoport: Brno (cseh), Valencia (spanyol), Bourges (francia), Gorzów (lengyel), Vologda (orosz), Schio (olasz)

Az A-csoport menetrendje:
1. forduló: MiZo Pécs 2010 – TTT Riga (10. 28., 18.00)
2. forduló: Wisla Can-Pack Krakow – MiZo Pécs 2010 (11. 03., 18.30)
3. forduló: MiZo Pécs 2010 – USO Mondeville (11. 11., 18.00)
4. forduló: Good Angels Kosice – MiZo Pécs 2010 (11. 17., 18.30)
5. forduló: Cras Basket Taranto – MiZo Pécs 2010 (11. 25., 20.30)
6. forduló: TTT Riga – MiZo Pécs 2010 (12. 01., 19.30)
7. forduló: MiZo Pécs 2010 – Wisla Can-Pack Krakow (12. 09., 18.00)
8. forduló: USO Mondeville – MiZo Pécs 2010 (12. 15., 20.00)
9. forduló: MiZo Pécs 2010 – Good Angels Kosice (01. 13., 18.30)
10. forduló: MiZo Pécs 2010 – Cras Basket Taranto (01. 19., 18.00)