Még nincs licenc, mi lesz a PMFC-vel?

A pécsi stadion nem felel meg sem az első-, sem a másodosztályban érvényben lévő előírásoknak

Öt élvonalbeli csapat (már korábban a Győr, majd a PMFC, a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Pápa) nem kapta meg a következő bajnokságra az NB I-es licencet – jelentette be az MLSZ szerda délutáni sajtótájékoztatóján Csányi Sándor elnök.

A bejelentés az MLSZ első fokú licencadó testületének keddi döntését követte, és azt jelenti, hogy ha május 26-ai ülésén a másodfokú testület nem változtatja meg e határozatot, a fenti klubok csak az NB III-ban indulhatnának. A tapasztalatok szerint egyébként szinte sosem szokta megváltoztatni korábbi döntését, és erre eleve csak akkor lenne módja, ha az érintettek olyan, már az első fokú döntéskor is rendelkezésükre álló, de önhibájukon kívül fel nem tárt adattal tudják a jelzett hiányt pótolni – magyarán, új bizonyítékkal a szabály szerint már nem rukkolhatnak elő.

Az elnök elmondta továbbá, hogy ha a két kieső mellett még két csapat nem indulhat a licenc miatt, akkor 14 csapattal rajtol a következő bajnokság. Ha csak egy gárda nem indulhat, feltöltik a létszámot 16-ra. Ha azonban a két kieső mellett négyen nem kapnak licencet, akkor már a következő bajnokságtól 12 csapattal indul az NB I.

A kérdés valójában az, hogy a Pápa kiesik-e, vagy licencének elvesztése miatt nem indulhat, minden más ennek a fényében dől el. Az NB I-ben a létszámot legkésőbb a 2017/18-as bajnokságra 12 csapatosra csökkentik, erről már korábban döntöttek.

Az MLSZ elnöke hozzátette, hogy a hazai futball sikerei mellett továbbra is jelentős a káosz a klubok finanszírozásában, továbbra is minden évre jut egy-két olyan klub, amely ellehetetlenül szezon közben, de a szövetség határozott törekvése e téren a rendteremtés.

Szintén célkitűzés a hazai nevelésű játékosok számának növelése, így változások várhatóak a külföldi futballisták szerepeltetésének szabályozásában is.

Visszakanyarodva a PMFC-hez: a Pecsma.hu kérdésére Győri János ügyvezető egyelőre nem kívánta kommentálni a döntést, ahogy fogalmazott, csütörtökön a klubtulajdonos személyesen áll majd a nyilvánosság elé a PMFC véleményével. Annyit azonban elárult, hogy a döntés ellen természetesen fellebbezéssel élnek. Az nso.hu információja szerint egyébként a piros-feketékkel szemben „infrastrukturális, személyügyi, adminisztratív, jogi, pénzügyi hiányok merültek föl”, amelyeket nem tudtak megfelelően pótolni.

Csányi Sándor kifejtette, a kluboknak május 26-ig, a másodfokú döntésig van lehetőségük arra, hogy pótolják a hiányosságokat. Ennek tükrében alakulhat ki az NB I jövő évi létszáma, amely 16, 14 vagy akár már a 2015-2016-os idényben 12 csapatos lehet.

Amennyiben páratlan számú csapat rendelkezik majd a szükséges indulási joggal, akkor “feltöltik” az élvonalt páros számúra. Csányi azt is bejelentette, hogy megszűnik a Ligakupa.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés