10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportExtrémMichelisz nyerte a kínai második futamot, vezet az összetettben

Michelisz nyerte a kínai második futamot, vezet az összetettben

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) kínai versenyhétvégéjének második futamát vasárnap, és sikerével átvette a vezetést az összetettben.

A 35 éves versenyző a Ningpóban rendezett hétvége első, szombati futamán negyedik lett, majd a vasárnapi fordított rajtrácsos versenyen elsőként intették le. Ezen a futamon Michelisz a második rajtkockából indult, és végig harcban volt az első helyért, amelyet aztán csapattársától, Gabriele Tarquinitől „örökölt meg”, miután az olasz a leintés előtt átengedte a vezetést a bajnoki címért küzdő magyarnak. Michelisz autója egy korábbi ütközésben megsérült, de így is be tudta hozni a Hyundait az élen, ezzel 16 pontos előnyre tett szert az összetettben az argentin Esteban Guerrierivel (Honda) szemben, aki Ningpóban nem szerzett pontot.

Michelisz a hétvége harmadik futamát nem tudta befejezni. A mezőny másik magyar pilótája, Tassi Attila (Honda) az első versenyen nem szerzett pontot, a másodikon viszont hatodik, a harmadikon pedig 13. lett.

Michelisz az összetettben 247 ponttal áll az élen, a második Guerrierinek 231 pontja van, míg a Ningpóban két futamot is nyerő francia Yvan Müller (Lynk&Co) 230 ponttal feljött a harmadik helyre. Tassi a 21. 52 ponttal. A WTCR idei szezonja Japánban folytatódik október végén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő