Michelisz túraautó-világbajnok akar lenni

Michelisz Norbert nem titkolt célja, hogy valamikor a közeljövőben megnyerje a túraautó-világbajnokságot.

A 27 éves autóversenyző – aki jelenleg a pilóták pontversenyében a nyolcadik pozíciót foglalja el – a Digi Sport televízió Reggeli Start című pénteki műsorában azt mondta: az idei évben az lenne a reális, ha összetettben az 5-6. hely valamelyikén végezne.

“Ez az év bizonyos szempontból kicsit csalóka. Azt érzem, hogy az új technikával még nem sikerült teljesen összebarátkoznom, az elmúlt néhány hétvégén is elég sok pontot veszítettem” – fogalmazott Michelisz. “Ami azonban ennél is fontosabb, hogy megnyerjem a gyári támogatás nélkül versenyző pilóták értékelését – ebben a kategóriában jelenleg a második helyen állok – illetve szeretnék a tavalyi futamgyőzelemhez még legalább egyet párosítani.”

A Zengő Dension Team pilótája elárulta, amikor 2006-ban elkezdett versenyezni, az volt az első álma, hogy valamikor a túraautó-vb-n (WTCC) szerepeljen, majd futamot akart nyerni, ami a tavalyi szezonzáró makaói viadalon sikerült neki.
“Egyelőre még úgy érzem, néhány évnek el kell telnie, hogy kellő rutint szerezzek” – tette hozzá. “Azt gondolom, ha szerencsém van, és a szponzori háttér továbbra is erős marad – hiszen az én versenyzésem sokban függ a szponzoroktól -, akkor esélyem lehet arra, hogy megnyerjem a világbajnokságot.”

A WTCC idei szezonjából még három futam van hátra, az idényzáró verseny ismét Makaóban lesz, de Michelisz szerint a győzelemre most kevesebb esélye van, mint 2010-ben.

“A makaói pálya nagyon hasonlít a Forma-1-es monacói pályához, iszonyatosan nagy presztízsértékkel rendelkezik, ráadásul azt mondják, hogy a világ egyik legnehezebb pályája” – mondta a pilóta. “Magasra tettem a lécet a makaói futammal kapcsolatban, azonban pontosan tudom, hogy az erőviszonyok nem ugyanazok, mint tavaly voltak. Ebben szerepet játszik az is, hogy az autóm nem ugyanaz, mint 2010-ben. Idén is közel voltam már a futamgyőzelemhez, ezért egyértelműen nem tudom kijelenteni, hogy a hátralévő három versenyből egyet sem nyerek meg, az esélyem azonban kevesebb, mint tavaly volt.”

Hirdetés

Comments are closed.