A Phelpset kétszer is lehajrázó pécsi úszó az olimpiai döntőben!

Szenzációs úszással, a világsztár Phelpset is megelőzve, elsőként jutott tovább a 19 éves pécsi fiatalember az elődöntőben.  Kenderesi Tamás a középdöntőben ismét a leggyorsabbnak bizonyult, és újra lenyomta a világsztár a vagány pécsi fiú. Szerda hajnalban az aranyéremért küzdhet!

Cseh László és Kenderesi Tamás is elődöntőbe, majd a döntőbe jutott a 200 méter pillangó hétfői előfutamaiból a riói olimpián.

A döntőbe jutást Kenderesi így értékelte:

– Nagyon örülök neki, hogy nem az történt, mint a londoni Eb-n, amelyen a második futamot nem bírtam. Láttam most, hogy Laciék nem úsznak nagy időket, azt gondoltam, ez idézőjelben könnyű lesz. Nem éreztem, hogy ilyen jó idő lesz. Nem tartottam magam a legerősebbnek, ráadásul szerintem a többiek jobban osztották be az erejüket. Ha most győztest kéne mondanom, az Laci lenne. Mondta, hogy neki a világcsúcs a célja, szerintem meg is tudja csinálni. Most két olyan okos úszást csinált, amiből lehet világcsúcs” – mondta a pécsi úszó.

Kenderesi az elődöntőben:

A szám döntőjét – Cseh és Kenderesi részvételével – magyar idő szerint szerda hajnali 3:28-kor rendezik.

Kenderesi1
Szemtelenül fiatal és tehetséges

Korábban Kenderesi a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonját, az amerikai Michael Phelpset is megelőzve szintén megnyerte az előfutamát 1:54.73 perces egyéni csúccsal, az elődöntőben tovább javított ezen 1:53.96-al.

Az elődöntő után a pécsi fiú így nyilatkozott:

– Az életem legjobbja, pedig nem éreztem annak, belülről egy jó 1:56-os úszás volt, ehhez képest csak néztem, hogy ennyi lett. Nem így terveztem, de ha már ott volt mellettem Michael Phelps, gondoltam, rántsuk meg, miért ne verhetném meg most? – mondta Kenderesi Tamás a Magyar Úszószövetség Facebook-oldala szerint.

Íme az előfutam hajrája:

 

 

Hirdetés