Mislenyben győzött a PMFC

A baranyai rangadón a Kozármisleny SE otthonában lépett pályára a pécsi együttes. Mint az a Pmfc.hu oldalon olvasható, a mindkét együttes vereséggel kezdte a bajnokságot, a pécsiek a Tatabánya, a mislenyiek pedig a Kaposvölgye elleni küzdelemben maradtak alul egy hete.

Az első játékrészben bár mezőnyfölényben játszott a PMFC, komoly helyzetet mégsem sikerült kialakítania, főként Regedei távoli bombái jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára, a hazaiak pedig egyáltalán nem tették próbára eddig eddig a pécsi kapust. A második félidőben megszerezte a vezetést a vendég csapat, s az előnyét végig megtartotta. A Kozármisleny azonban alaposan megnehezítette a PMFC dolgát és esélye is lett volna az egyenlítésre, azonban adódó lehetőségei kihasználatlanul maradtak. A labdát egyébként többet birtokló pécsi csapat így végül begyűjtötte a 3 pontot, nem utolsósorban Lovrencsics gyönyörű egyéni megmozdulásának köszönhetően – írja a Pmfc.hu.

A kezdőcsapatok:

Kozármisleny: Göcze – Tasselmájer, Finta, Éles, Tóth Z., Koplárovics, Lauer, Kovács T., Tóth I., Kollega, Kiss M. A kispadon: Helesfay, Laki Z., Bozsoki, Nagy G., Vég, Tirk. Vezetőedző: Márton Gábor.

PMFC: Dibusz – Nagy J., Wittrédi, Todorovic, Regedei, Lantos Gyánó, Lovrencsics, Törtei, Covic, Simonfalvi. A kispadon: Sólyom, Zamostny, Horváth A., Pintér, Bozsik, Nagy O., Kvekveskiri. Vezetőedző: Kiss László.

A mérkőzés:

1.p.: Regedei tüzelt 25 méterről, Göcze azonban résen volt a lövést szögletre ütötte.

22.p.: Törtei végezhetett el egy szabadrúgást 19 méterre a mislenyi kaputól, a jobb oldalról. Jobb lábbal csavarta kapura a labdát a pécsi játékos, Göcze könnyedén hárított.

40.p.: Ismét Regedei próbálkozott távolról: 23-24 méterről lőtt kapura a jobb oldalról, a hazaiak kapusa szép vetődéssel hárította a bal felső sarokba tartó labdát.

56.p.: Vezet a PMFC. Lovrencsics kapott egy labdát a bal szélen, 22-23 méterre a kaputól megtolta a labdát védője mellett, majd jobb lábbal, mintegy 20 méterről, gyönyörű mozdulattal a hálóba csavart. Kozármisleny-PMFC 0-1

65.p.: Kollega Krisztián vállalkozott lövésre 22 méterre a pécsi kaputól, Dibusz Dénes kivédte azonban a lapos lövést.

70.p.: Kimaradt az eddigi legnagyobb kozármislenyi helyzet: kapu előtti kavarodást követően Kollega elé került a labda, aki a játékszert 7 méterről, félfordulatból küldte a pécsi kapu felé. Az egyik pécsi védő ellenben bele tudott még érni a lövésbe, így végül szögletrúgás következhetett.

73.p.: Ismét Kollega veszélyeztetett: a jobb szélen betört a pécsi tizenhatoson belülre, védője szorításában lőtt. Bombája mintegy 20 centivel süvített el a bal kapufa mellett.

82.p.: Óriási kavarodást követően előbb a pécsi kapu torkából fejelte ki a labdát egyik vendég védő, majd az érkező Laki Zoltán tüzelt 9 méterről, amibe a védők csúsztak bele. A lecsorgó labdára többen is érkeztek, végül a bíró szabálytalanság miatt kifelé szabadrúgást ítélt.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés