Most bérletvásárlással is támogathatjuk a pécsi kosarasokat

Október 13-ától indul a 2020/21-es bajnokságra szóló bérletek árusítása a PVSK-Veoliánál, az elmúlt szezonokhoz képest több változás is életbe lép.

A pécsi csapat számára október 28-án rajtoló új szezonban egy kicsit máshogy fognak kinézni a hazai mérkőzések, mint ahogyan azt eddig megszoktuk.

Egyrészt mostantól kizárólag a lelátóról szurkolhatnak majd a drukkerek a hazai összecsapásokon, nézőszám-korlátozás nélkül. A küzdőtéren pedig csak a játékosok, a szakmai stáb, a rendezők és az asztalszemélyzet tartózkodhat.

Csak a játékosok lehetnek a pályán

Emellett arra kérik a szurkolókat, betegen, lázasan ne jöjjenek a mérkőzésekre – egyébként a sportcsarnokba csak hőmérés után lehet majd belépni, 37,5-ös érték felett pedig nem engednek be.

A csarnok egész területén a mérkőzés alatt végig kötelező lesz az orrot és a szájat is eltakaró maszk viselése.

A bérletrendszert is átalakították a jelenlegi helyzetre való tekintettel: a 2020/21-es szezonra szóló bérleteket október 13-tól 27-ig vásárolhatjuk meg, és idén csak támogató bérletet válthatunk, melynek ára 15 ezer forint.

Mivel egyelőre nem lehet tudni, hány olyan mérkőzés lesz, amit esetleg zárt kapuk mögött rendeznek meg, ezért a bérletek árát sajnos nem térítik vissza ebben az esetben.

Viszont a bérlet megvásárlásával így ténylegesen támogathatjuk kedvenc pécsi kosárcsapatunkat!

A hűséges szurkolóknak pedig egy kis kedvezménnyel kedveskednek: aki bemutatja a tavalyi szezonról megvásárolt bérletét, 20 százalék kedvezményt kap az idei támogatói bérlet árából, amit így 12 ezer forintért vásárolhat meg.

Ha bérletet szeretnénk venni, mindenképp jelezzük előzetesen e-mailben az info@pvsk-panthers.hu címen (az e-mailben az igénylő nevét, születési idejét, lakcímét, e-mail-címét és telefonszámát kell megadni), a helyszínen ugyanis másképp nem készítik el a kártyát.

A belépők 1500 forintba kerülnek, a diák-, nyugdíjasjegyek pedig 1000 forintba, melyeket elővételben is megvásárolhatunk. A 70 év felettiek és a 10 év alattiak – szülői
felügyelettel – ezután is ingyenesen nézhetik meg a hazai mérkőzéseket.

További részletek ide kattintva olvashatók.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés