Nagy verést kapott a PEAC Törökországban

Szerencsére a továbbjutás szempontjából nem volt már jelentősége a a délutáni Európa Kupa-meccsnek.

Kalandos, és igen hosszúra nyúlt utazást követően csak tegnap késő este érkezett meg Ankarába az NKA Universitas PEAC női kosárlabdacsapata. Mivel Isztambul reptere felett hatalmas vihar tombolt, sok-sok átszervezéssel, útvonal-módosítással tudott célba érni tegnap Csirke Ferenc együttese, amelynek így egy előre tervezett edzése is elmaradt.

A viszontagságos út meg is látszott a pécsieken, ugyanis a csoport favoritja már az első negyedben állva hagyta a PEAC-ot, és bizony később is jól látszott, hogy ezúttal hiába is várnánk pécsi bravúrt.

Nem lett. Sőt, egy kimondottan nagy pofonba szaladt bele az együttes – igaz az előzmények ismeretében ezen nem is kell annyira csodálkozni. Szerencsére azonban a továbbjutás kérdése már korábban eldőlt, így hiába zakó, a PEAC készülhet a folytatásra a nemzetközi porondon.

Nesibe Aydin (török)–NKA Universitas PEAC 96-62 (30-18, 22-10, 22-16, 22-18)
Kosárlabda-Európa Kupa, nők.

Nesibe Aydin: THOMAS 16/3, NACICKAITE 15/9, Eldas 10/3, SNYTSINA 26/21, COATES 11. Cs.: Coklar 6, Duman 10/6, Kaymaz, Uygül 2. Vezetőedző: Erman Okerman.
NKA Univeristas PEAC: Dudásová 8/3, Wentzel 2, NELSON 15, Marshall 9/3, KISS V. 16. Cs.: Selcova 3/3, Szücs 3/3, Brajkovics 6. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés