A PMFC U12-es és U13-as csapatai számára véget ért az őszi idény, a két fiatal edző, Máté Győző és Deli Balázs által irányított gárdák jelenleg a hatodik helyen állnak, a trénerek viszont a tabellán elfoglalt helynél sokkal fontosabbnak tartják a fejlődést, amit fél év alatt sikerült elérniük játékosaikkal.

A 12 éven aluliakból álló együttes tizenkilenc játékossal kezdte meg az edzéseket nyáron, a focisták meccsről meccsre jobban teljesítettek, így a nagyobb csapatokkal is fel tudták venni a versenyt.

– Tudom, hogy rengeteget kell fejlődnünk még a játékban, ehhez folyamatosan kapjuk a segítséget a PMFC szakmai vezetőségétől. A gyerekek azon dolgoznak, hogy egyénileg is fejlődjenek, hárman az eggyel idősebb korosztálynál is kipróbálhatták már magukat, illetve az U11-es korosztályból is kerültek fel hozzánk kimagasló teljesítményt nyújtó játékosok – fogalmazott a PMFC U12-es csapatának trénere, Deli Balázs.

Az U13-as gárdánál a nyáron nagy változás történt, hiszen a fiatal tehetségek a csökkentett pályaméret és játékoslétszám után idén kezdtek el nagypályán, tizenegy fővel játszani, ami az edzéseket tekintve is kihívás volt.

– Nagyon fegyelmezett és mentálisan is erős a csapatom, amelyhez nyáron öt új játékos csatlakozott. Várakozáson felül kezdtük a bajnokságot, majd volt egy kisebb hullámvölgy a teljesítményünkben, de összességében elégedett vagyok. Ebben a korosztályban nem a tabellán elfoglalt hely a mérvadó, hanem a fejlődés. Heti négy edzéssel készülünk a hétvégi meccsekre, igyekszem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani. Bízom abban, hogy ebből a korosztályból is több tehetséges fiatal fog majd később magas szinten futballozni – mondta Máté Győző.

A bajnoki pontvadászatnak erre a naptári évre ugyan már vége a két csapat számára, a játékosok azonban nem pihennek, az edzések és az edzőmeccsek továbbra is mozgásban tartják a fiatalokat, akik alig várják már a tavaszi szezont, hogy újra tétmeccsen léphessenek pályára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés