Itt a 49. Mecsek-rali programja

A szervezők szerint nehéz, technikás versenynek ígérkezik az országos ralibajnokság idei záró futama, a 49. Mecsek-rali.

Program és áttekintő térkép

A Mecsek-rali az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai autóverseny, amely jövőre lesz 50 éves, s a félévszázados jubileumot 2016-ban méltó módon, egy nemzetközivé fejlesztett viadallal szeretnék majd megünnepelni.

 

Az egyik gyorsasági szakasz a híres Pécsváradi Leányvásár rendezvény helyszíne mellől, a település központjából rajtol majd, az ünnepélyes eredményhirdetést pedig Pécsett, a Széchenyi téren tartják meg.

Az idei Mecsek-rali érdekessége, hogy a verseny útvonalába hétéves szünet után bekerült a trefort-pusztai gyorsasági szakasz, amely természetvédelmi területen zajlik majd, így oda a nézők sajnos nem mehetnek be.

A versenyre közel 150 nevezés érkezett be, ebből 55 az országos rali bajnoki-, 41 a Historic Eb-futamra, a többi pedig a rali2 ob-re. Az indulók között ott lesz a hétszeres bajnok ifj. Tóth János is, aki idén hároméves szünet tért vissza, de már nincs esélye az újabb elsőségre, mert az már korábban eldőlt, hogy a bajnoki címet ebben az évben a Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős nyeri. A Szőke Tamás navigátorral versenyző ifj. Tóthnak matematikai esélye még van a második hely megszerzésére, de ehhez 19 pontos hátrányt kellene ledolgoznia Kazár Miklóssal szemben, ezért inkább a harmadik pozíció megtartására lát reális esélyt.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés