Nem sikerült jól a hétvége Michelisznek

Michelisz Norbert ütközött és kiesett a túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyhétvégéjének szombati második futamán a Nürburgringen.

A Hyundai-jal versenyző, 33 éves magyar pilóta, aki a délelőtti versenyen ötödikként ért célba, a délutáni újabb megméretésen már az első körben is részese volt kisebb balesetnek. Később tovább sérült az autója, és bár a hatodik pozícióból hátrébb került, ekkor még így is az első tíz között volt, vagyis pontszerző helyen haladt. A 25 kilométeres pályán, a befejező körben azonban egy figyelmetlen riválisa nekiütközött, Michelisz kocsijának bal hátsó kereke kitört, ennél fogva számára befejeződött a viadal.

Kiesése miatt nem gyűjtött újabb pontokat, így a bajnokságban jelenleg 102 ponttal a negyedik.

Nagy Norbert (Seat Cupra), akárcsak délelőtt, ezúttal is 18.-ként ért célba a Nürburgringen.

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés