Nyerni szeretne Győrben a PEAC

A első rangadója előtt áll a középszakaszban a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata, amely kedden Győrben vendégszerepel.

Nem lesz könnyű dolga Zseljko Djokics együttesének, hiszen az Euroligában edződő ellenfél otthonában iszonyú nehéz lesz győzni, s bizony legutóbb a Sopron is megszenvedett itt a sikerért: az első két negyedben 53 pontot kapott, s vereségre állt, hogy aztán a nagyszünet után megtáltosodjon, s végül egy híján 30 ponttal nyerjen.

-Természetesen mi is nyerni szeretnénk, de nagyon nehéz dolgunk lesz – mondta Zseljko Djokics, a bajnokságot 9/3 as győzelem/vereség mutatóval vezető pécsiek vezetőedzője.- Egyrészt azért, mert a győrieken látszik, hogy az Euroligában is játszanak, az ottani ritmushoz, erőszakossághoz kezdenek hozzászokni, s a megszerzett tapasztalatokat a magyar bajnokságban kamatoztatják. Másrészt nálunk sajnos hiányzik az első számú irányító, Fűrész Diána sérülés miatt, ráadásul Szanja Orozovicsra sem számíthatok, neki az ujja törött el. Ennek ellenére mindent megteszünk a sikerért. Nagyon fontos lesz, hogy meg tudjuk-e fékezni a győriek két magas emberét, Tinkle­t és Diamantot.

Persze a pécsiek tarsolyában ott van egy titkos fegyver, amit biztosan be fognak vetni, s amelyre a Győr nem készülhetett. Megérkezett ugyanis a csapathoz az új játékos, az ausztrál válogatott Abby Bishop, akitől az eddigi eredményei alapján mindenki joggal vár nagyon sokat. Persze csodára még korai lenne tőle számítani, hiszen gyakorlatilag csak most esett be a PEAC­-hoz ­ nyilván időre lesz szükség ahhoz, hogy beépítsék az együttesbe.

A győri mérkőzés után már nem is utaznak haza Nagy-­Bujdosó Nóráék, hiszen csütörtökön és pénteken újabb nehéz feladatok várnak rájuk. Kassán, a Közép-­európai Liga négyes döntőjében kell helyt állniuk (az első napon a Sopronnal találkoznak az elődöntőben), s bizony nagyon jó lenne egy győri győzelemmel hangolni erre a két napra ­ hátha ez akkora lökést ad a társaságnak, amekkora a pénteki döntőbe repíti.

Hirdetés