Pécs 2010: már nem kétséges a rajt

Vasárnap délután öt órakor megkezdi az idei bajnoki évadot a Pécs 2010 női kosárlabdacsapata is az NB I-ben, miután a FIBA  feloldotta az együttes elleni tilalmat. Zseljko Dokics gárdájának a Vasas Csatánál kell pályára lépnie a nyitányon. A csapat korábbi gazdálkodásáról szóló önkormányzat jelentést immár az ügyészség is vizsgálhatja. FRISSÍTVE!

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) értesítése

 alapján a Pécs 2010 (Pécsi Női Kosárlabda Kft.) elleni igazolási

 tilalmat feloldották – közölte a csapattal Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének illetékese, Bodnár Péter csütörtökön.

Így a Pécs játszhat vasárnap. A csapat tulajdonosa, a Iványi Dalma által jegyzett, a csapat honlapján megjelent közlemény szerint “tárgyaltunk, törlesztettünk, igazolhatunk. Az elmúlt két hétben korrekt tárgyalásokat folytattam Grazival és ügynökével,

 melynek köszönhetően vasárnap teljes csapattal állhatunk ki a Vasas Csata ellen”.

Iványi Dalma, egyúttal minden eddigi segítséget nagyon megköszönt, s egyben kérte a csapat szimpatizánsait, hogy aki teheti ezután is segítsen – akár már pénteken – 

bérletvásárlással, támogatással, szurkolással.

 

 

Korábban írtuk:

Nincs könnyű helyzetben a csapat vezetőedzője, Zseljko Dokics (képünkön), hiszen a csütörtök délutánig még nem lehetett tudni, igazolhatnak-e új játékost, hogy a klub ki tudja-e fizetni tartozását korábbi játékosuk, Graziane de Jesus Coelhonak és ügynökének, Paolo Roncinak. A tréner a játékosok felkészítése mellett legalább ugyanennyi munkát fektet abba is, hogy a vezetőséggel együtt rendezni tudják a klub helyzetét, és a FIBA feloldja az igazolási stopot.

A nyár folyamán meghatározó játékosok hagyták el a pénztelenség miatt a klubot: a pénztelenség a szlovák Regina Palusna, a fiatal tehetség, Czirják Noémi, a pécsi kedvenc, Fegyverneky Zsófia és a rutinos Keller Annamária kedvét is végleg elvette a játéktól. Alexandria Quigley-t pedig, bár élő szerződése van a csapattal, újra le kellene igazolni – ami az átigazolási stop miatt egyelőre lehetetlen – ahhoz, hogy játszhasson Pécsett, hiszen az amerikai kosárlabdázó játékengedélyét kiadta a magyar szövetség, mivel az irányító a WNBA kötelékében, a Seattle Stormnál szerepelt nyáron.

Emellett Iványi Dalma, a csapat „motorja” is bizonyára hiányozni fog a női kosárlabda szerelmeseinek, a csapatkapitány kisbabát vár, ezért nem tudja vállalni a játékot, de nem hagyta ott teljesen az együttest, hiszen új többségi tulajdonosként fontos szerepet vállal a klub életében.

Azonban pénz nélkül, rengeteg tartozással nehéz lesz olyan csapatot kialakítani, amely ütőképes lehet a Sopronnal vagy akár a Győrrel szemben. Sokat elárul a gárda jelenlegi felkészültségéről, hogy a Göcsej-kupán csak a negyedik, azaz az utolsó helyen végzett, és olyan ellenfelektől kaptak ki a lányok, mint a horvát Gospics, a Győr és a Zalaegerszeg.
A jelen állapot szerint pedig nemhogy ütőképes, de pályára lépni képes csapata sincs a Pécs 2010-nek, hiszen négy igazolt és játékengedéllyel bíró kosarassal (Sarok Nikolett, Raksányi Krisztina, Horváth Lilla, Csutorás Fanni) a szabályok szerint nem állhat ki hivatalos bajnoki meccsre.

Tovább nehezítheti a helyzetet, hogy időközben elkészült az a könyvvizsgálói jelentés is, amely a csapatot működtető gazdasági társaság elmúlt évekbeli gazdálkodását volt hivatott alaposan ellenőrizni. Információnk szerint ez rengeteg számviteli és gazdálkodási szabálytalanságot tárt fel, épp ezért dr. Páva Zsolt polgármester úgy döntött, hogy a dokumentumot átadja az ügyészségnek, e testületet felkérve, hogy foglaljon állást, szükséges-e ennek kapcsán bármiféle eljárást kezdeményezni.

Szűcs Zsolt írása.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.