13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportPécsi arany az Európai Játékokon

Pécsi arany az Európai Játékokon

Aranyérmet nyert a magyar aerobikcsapat vasárnap a Bakuban zajló Európa Játékokon.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint a Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, a pécsi Bali Dániel összetételű csapat a harmadik helyen jutott a döntőbe, melyben 21,144 pontot kapott szinte hibátlanul bemutatott gyakorlatára, s ezzel megelőzte többek között a nagy esélyes román együttest (21,094 pont) is. A bronzérmet a spanyolok szerezték meg (20,933 pont).
Európa Játékok - Aerobik

„A románok voltak azok, akik igazából az aranyéremért jöttek Bakuba, hiszen nagyon szépen teljesítettek ebben az évben a világkupákon. Ahogy kijött a pontszámuk, eufórikus érzésünk lett! – nyilatkozta a siker után Hegyi Dóra. – Fantasztikus, el sem tudtuk korábban képzelni, hogy ilyen eredmény is el tudunk érni, főleg így, hogy a román csapat elé tudunk kerülni.”

Farkas Balázs

A vegyespárosok küzdelmeiben a Hegyi Dóra, Bali Dániel duó a negyedik helyen végzett.

Az aerobikosok a magyar küldöttség 15. dobogós helyét szerezték meg: Magyarország 8 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzéremmel negyedik helyen áll az éremtáblázaton.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő