Pécsi élsportoló az olimpia kapujában

A sportélet leállításakor egy sportágtörténeti bravúr kapujába került Krausz Gergely, mivel az első magyar férfi tollaslabdázó lehetne, aki olimpián szerepel.

A pécsiek sportolója a M4 Sportnak adott interjúban elmondta, hogy óriási siker lenne számára és az egész magyar tollaslabdázás számára, ha játszhatna a tokiói játékokon, melynek kvalifikációs időszakából még másfél hónap volt hátra, amikor bevezették a korlátozó intézkedéseket világszerte, pedig kiváló, szinte biztos kvótás helyen áll.

„Alapvetően pozitív hozzáállású srác vagyok, de nem mondom, hogy nem viselt meg belül, mert pont a vírushelyzet előtt sikerült nyernem egy versenyt külföldön, amivel majdnem csak hogy bebiztosítottam a helyem az olimpián” – mondta a 26 éves tollaslabdázó, utalva az Uganda Internationalen aratott diadalára. – „Egy ilyen extázis után jött ez az egész és bizonytalanságba döntött minket. A legrosszabb ebben a pillanatban, hogy nem tudjuk, mire számíthatunk, mi lesz a kvalifikációnkkal, a 2021-es olimpiára hogy kell készülnünk.”

Krausz mindezek ellenére úgy véli, hogy sportszakmai szempontból számára több a pozitívum a mostani helyzetben, mert mint elmondta, fújhatott egyet és átgondolhatott nyugodtan mindent. Most volt és van idő arra, hogy rendbe hozza hajlítóizom-sérülését, mely egy éve nehezíti az életét, s a megfeszített tempó miatt mindig kiújult.

A világranglistán jelenleg 103. versenyző álma egyértelműen az olimpiai szereplés.

Ez a célja, melyhez nagyon közel áll, s ami marketing szempontból is jól jönne a hazai tollaslabdázásnak. Krausz egyik nem titkolt célja az is, hogy segítsen növelni a sportág népszerűségét, s ezért szeretne mindent megtenni, amit csak tud.

Képünk forrása: m4sport.hu

Hirdetés