Pécsi focisták a BEK-győztesnél?

Nem csak a hazai futballszakma figyelt fel két fiatal játékosunk, Kővári Róbert és Márkvárt Dávid jó teljesítményére. A focisták múlt héten Angliába voltak hivatalosak, hogy részt vegyenek a jelenleg másodosztályú Nottingham Forest edzésein. Sajnos Márkvárt megsérült a Videoton ellen, így ő nem utazhatott el a kétszeres BEK-győztes klubhoz. Kővári azonban vasárnaptól csütörtökig Stuart Pearce fiaival készülhetett – közölte a PMFC.hu.

– Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal rendelkező klub felfigyelt rám. Tudom, hogy korábban rendkívül sikeresek voltak, hiszen a BEK-et kétszer is meg tudták nyerni. De nem csak a múltjukból élnek! Jelenleg a Championship második helyén tanyáznak és gőzerővel dolgoznak azon, hogy visszajuthassanak a Premier League-be – mondta a pécsi klub honlapjának a nottinghami körülményekről Kővári, aki vasárnaptól csütörtökig élvezhette a Nottingham Forest vendégszeretetét.

kővári pmfc

A tehetséges pécsi focista a csapattal kondicionáló edzésen és labdás tréningen vett rész, de a reggeli és az ebéd is közös volt. Mint mondta, a legszembetűnőbb az volt, hogy egészen más iramban gyakorolnak a szigetországbeli játékosok, mint ők itthon.

Győri János, a PMFC-MATIAS ügyvezetője szerint hatalmas elismerés a klub utánpótlásának, hogy két fiatal játékosunk ilyen kelendő a futballpiacon:

– Nagyon büszkék vagyunk Dávidra és Robira, hogy egy ilyen nagy múltú csapat érdeklődési körébe kerültek, de üzleti konkrétumokról még korai lenne beszélni, hiszen ez csak egy ismerkedés volt. Azonban elárulhatom, nem csak a Nottingham érdeklődik Kővári és Márkvárt iránt. A teljesítményüknek és persze a tévés közvetítéseknek köszönhetően a határon túl is többen felfigyeltek rájuk.A srácok után érdeklődtek honi, illetve külföldi csapatok egyaránt, komolyabban azonban még senkivel sem tárgyaltunk – emelte ki a PMFC.hu tudósítása szerint Győri.

Fotó: Pmfc.hu

Hirdetés