A pécsi olimpiai bajnok Burján Csaba remekül korizik a világbajnokságon

Az egyaránt olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, valamint Jászapáti Petra 500 és 1500 után 1000 méteren is sikerrel vette a pénteki selejtezőt a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán, de ezen a távon csatlakozott hozzájuk Bácskai Sára Luca is.

Liu Shaolin ezúttal is rendkívül magabiztosan versenyezve vette az akadályokat: féltávig mindkétszer megbújt a mezőnyben, majd ritmust váltott, mellyel könnyedén élre tört és fölényesen diadalmaskodott. Burján a nap végére kissé fáradtabban mozgott, mindkétszer harmadikként ért célba, így idővel léphetett a következő körbe, ráadásul másodjára ehhez az is kellett, hogy egy riválisa elessen a hajrában.

Varnyú Alex az előző két távhoz hasonlóan búcsúzott, viszont ezúttal az első kört még sikerrel vette, mivel akkor másodikként haladt át a célvonalon. Másodjára viszont nem bírta riválisai tempóját, így némi lemaradással az utolsó, ötödik helyen ért célba.

A nőknek ezúttal is egy kört kellett sikerrel teljesíteniük a negyeddöntőbe kerüléshez, s ezúttal Jászapáti mellett Bácskai is továbbjutott. Utóbbi rendkívül nehéz futamban szerepelt, de némi szerencsével továbblépett. Eleinte Elise Christie-vel csatázott a harmadik helyért, de nem tudott tartósan ott maradni, majd a szám két évvel ezelőtti brit világbajnoka és a címvédő dél-koreai Sim Szuk Hi csatája nyomán mindkettő elesett, így a 19 éves magyar versenyző másodikként haladt át a célvonalon.

A 20 esztendős Jászapáti a futam nagy részében harmadikként korcsolyázott a kétszeres olimpiai és tízszeres világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong és a holland Rianne de Vries mögött, utóbbit az utolsó körben sikerült körbekorcsolyáznia a biztos továbbjutást jelentő második hely megszerzéséért.

Szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták fináléi szerepelnek a programban.

Korábban írtuk az 1500 méteres selejtezőkről:

Liu Shaolin végig elöl helyezkedett, dél-koreai riválisával csatázott az éllovas pozícióért, de ahogy Li Dzsune Szeo elment mellette, a 23 éves ferencvárosi mindig azonnal visszaelőzte, így a célvonalon is elsőként haladt át. A pécsi versenyző szintén gond nélkül és futamgyőztesként lépett tovább a legjobb 21 közé. Burján hosszú körökön át negyedikként “utazott” a futamában, majd négy körrel a vége előtt minden vetélytársát körbekorcsolyázva élre állt, vezető helyét pedig már nem is engedte át senkinek.

A harmadik magyar férfi induló, Varnyú Alex nem járt szerencsével, ugyanis szinte végig negyedik helyen haladt, ráadásul az utolsó két körre leszakadt, mivel nem bírta a táv 2015-ös világbajnoka, az orosz Szemjon Jelisztratov tempóját.

A nőknél Jászapáti futamát rengeteg pozíciós harc jellemezte, félkörönként változott a sorrend, majd a 20 éves szegedi versenyző hét körrel a vége előtt átvette a vezetést, s olyan tempót kezdett diktálni, hogy csupán két ellenfele tudta követni, azaz a továbbjutása biztossá vált. Végül az orosz Jekatyerina Jefremenkova mögött második lett. Bácskai Sára Luca pont ugyanezt a taktikát választotta, hét kör volt hátra, amikor élre tört, de előbb egy kínai ellenfele előzte meg, majd két körrel a vége előtt a dél-koreai Kim Dzsi Ju és a táv tavalyi Európa-bajnoka, az olasz Martina Valcepina is elszáguldott mellette, így negyedikként éppen búcsúzott.

A vb programja az 500, majd az 1000 méteres selejtezőkkel folytatódik.

Hirdetés