13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportKupadöntő után pécsi bírói szemmel

Kupadöntő után pécsi bírói szemmel

Idén nyolc csapat mérte össze tudását a férfi kosárlabdázók Magyar Kupájáért kiírt döntőjében február elején. Az új szabályok értelmében a finálét semleges helyszínen, Pécsett rendezték a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Habár a PVSK-Panthers együttese nem jutott a döntőbe, azért pécsi résztvevői is voltak az eseménynek, Kapitány Gellért játékvezetőként, Várhalmi Zsolt pedig ellenőrként tevékenykedett a fináléban.

Izgalmas és fordulatos összecsapásokat hozott a férfi nyolcas kupadöntő, amelyen az aranyéremről döntő találkozón mindössze két ponttal győzött a szolnoki gárda a Sopron ellen. Kapitány Gellért ugyan már bajnoki és kupafináléban is tevékenykedett, mint mondja, külön öröm volt számára, hogy Pécsett vezethette először a Magyar Kupa döntő összecsapását.

Kupadöntő, kosárlabda

– Mindig jó érzés egy versenysorozat fináléját vezetni, ez nem is lehet kérdés. Az, hogy most épp Pécsett volt ehhez szerencsém, csak hab a tortán. Minden esetben a játékvezetői bizottság dönt arról, ki melyik mérkőzésen működik közre. Egy ilyen nyolcas döntő mindig speciális helyzeteket teremt, hiszen több játékvezető is érkezhet a résztvevőkkel azonos városból, ezért a küldést is úgy kell igazítani, hogy például pécsi bíró ne vezessen pécsi csapatnak. A „semleges” játékvezetők küldését a torna elején tervezet formájában elkészítik, és ha nem történik olyan esemény, amely miatt ezen változtatni kell, akkor ez a végleges verzió. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám bízták a döntőt, és külön öröm, hogy a stáb tagja lehetett ellenőrként a szintén pécsi Várhalmi Zsolt is. Természetesen a pécsi eseményeken a család is figyelemmel kísér a nézőtérről, legnagyobb szakértő szurkolóm az édesapám, aki eddig minden komolyabb mérföldkőnél elkísért, ott volt életem első NB II-es, NB I/B-s és NB I/A-s mérkőzésemen is, csak az első hivatalos nemzetközi találkozómon, egy krakkói női Euroliga-mérkőzésemen nem tudott jelen lenni. A mostani kupadöntőn egyébként hárman szurkoltak nekem a helyszínen a feleségemmel és anyósommal kiegészülve – mondta Kapitány Gellért, aki 1998-ban vizsgázott, immár tizenhatodik éve vezet kosármeccseket.

ZTE-Szolnok

A nemzetközi minősítést 2011-ben szerezte egy kétlépcsős kiválasztási rendszerben Törökországban, az idei szezonban pedig lehetőséget kapott az Adria Ligában, amelyben az idei kupagyőztes Szolnok mérkőzik meg nagy múlttal rendelkező délszláv csapatokkal. Lapunknak arról is beszélt, milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki a nemzetközi porondon is elismert játékvezetővé válhasson.

– Nagy élmény és egyben fantasztikus fejlődési lehetőség olyan kluboknak meccset vezetni, mint a Cibona Zagreb, az Olimpija Ljubljana, a Crvena zvezda vagy a Partizan Beograd. Elsődlegesen kitartás, rengeteg alázat és szorgalom szükséges ahhoz, hogy egy játékvezetőből FIBA-bíró legyen. A játékvezetés egy életmód, amelyhez elengedhetetlen egy megértő partner, hiszen sokszor akkor indul haza az ember külföldről, amikor mások már alszanak és akkor fekszik le, amikor mások munkába indulnak – hangsúlyozta Gellért a kiegyensúlyozott családi háttér fontosságát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő