PMFC: biztos a szombati bajnoki

A Pécsi MFC-nél továbbra is bizonytalannak tűnik a klub helyzete. Feleki Attila ügyvezető szerint csak egyetlen dolog biztos, mégpedig a Videoton elleni szombati bajnoki mérkőzés – írta szerdán a Nemzeti Sport online kiadása.

hirdetés

A lap beszámolója szerint a PMFC játékosai és szakmai stábja becsülettel végigdolgozták a felkészülést – nyolc meccsen öt győzelem, két döntetlen, egy vereség a mérleg –, az elmúlt két hónap más miatt volt keserves.

December végén jelentette be Matyi Dezső tulajdonos, hogy a továbbiakban nem finanszírozza a klubot. A januárban esedékes béreket az önkormányzat segítségével folyósították, majd Matyi Dezső éles kirohanást intézett a városvezetőség ellen, végül a játékosok küldöttségét biztosította arról, nem forog veszélyben a csapat tavasza, sőt az őszi élvonalbeli indulás sem.

– Úgy gondolom, ebben a történetben kívülálló vagyok, nem kívánok nyilatkozni róla, hiszen a tulajdonos tett ígéretet a játékosoknak – mondta Feleki Attila. – Azt mindenki tudja, hogy szombaton új hónap kezdődik, vagyis a jövő héten már esedékesek lesznek a különböző kifizetések, de én még a holnapról sem szívesen beszélek. Egy biztos, szombaton pályára lép a csapat.”

A Videoton tehát úgy készülhet, lesz ellenfele Újmecsekalján, méghozzá az előkészületi találkozók mérlegét tekintve nem olyan, amely feltett kézzel lépne pályára.