13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaBundázási kísérlet a PMFC-nél

Bundázási kísérlet a PMFC-nél

Az elmúlt héten a csapat játékosát, Törtei Tamást (képünkön) azzal a céllal keresték meg, hogy az október 5-i Siófok-PMFC Liga Kupa mérkőzés eredményét próbálja meg úgy befolyásolni  – csapattársait is bevonva -, hogy a találkozót a PMFC elveszítse – olvasható a pécsi klub lapunkhoz eljuttatott hétfői  közleményében.

Mint olvasható a kommünikében, Törtei Tamás az MLSZ szabályzatával, a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, amikor az esetet nem jelezte azonnali hatállyal a klub vezetőségének.

Nem megfelelő magatartást tanúsított akkor is, amikor két nappal később játékostársát is tájékoztatta a megkeresésről, a mérkőzésre vonatkozó ajánlatról, ám csak ezután tett jelentést a vezetőségnek. A klub szakvezetése ezért Törtei Tamást felfüggesztette az edzések látogatása alól. Mindeközben belső vizsgálatot indítottak, a történtekről tájékoztatták a Magyar Labdarúgó Szövetséget is.

A klub játékosai számára nyilatkozatstopot rendeltek el.

Frissítve (13:35)

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője a Nemzeti Sport internetes oldalának az üggyel összefüggésben azt mondta, haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket és a hatósághoz fordulnak – írta az MTI.

„A Pécsi MFC valóban tájékoztatta az MLSZ-t a történekről” – nyilatkozta Borbély. – A klub az eddigi dokumentumok alapján minden tekintetben a szövetség előírásainak megfelelően járt el. Ugyanakkor az ilyen ügyekkel előbb a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak kell foglalkozniuk. A nyomozást nem a sajtóban kell lefolytatni, mert ha nyilvánosság előtt tárgyaljuk, az súlyosan befolyásolhatja a nyomozás eredményét.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő