PTE: sportszakember-képzés az életminőség szolgálatában

Az ország négy jelentős sportszakember-képző intézménye, köztük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (PTE TTK) Testnevelés- és Sporttudományi Intézete a Dialóg Campus Kiadó közreműködésével 2010-ben elektronikus tananyagfejlesztést kezdett el. A munka gyümölcse hamarosan beérik, és a hallgatók a közeljövőben már hozzáférhetnek a program keretében készülő, legkorszerűbb tananyagokhoz.

A projektben a PTE TTK mellett az Eszterházy Károly Főiskola Testnevelés Tanszéke, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti-, Nevelési- és Sporttudományi Kara, valamint a Szegedi Egyetem – Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi In-tézete vett részt.

A testnevelő-edző, a sportszervezés és a rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakos hallgatóknak készülő legkorszerűbb tananyagok alkotása várhatóan ez év végén fejeződik be. Ennek eredményeképpen az egyetemi hallgatók a jövő évtől már a legfrissebb tananyagokat tudják tanulmányaikhoz felhasználni. Ráadásul ezek az anyagok mindenki számára szabadon hozzáférhetőek lesznek.

A leendő sportszakemberek kulcsszerepet játszanak hazánk lakossága életminőségének alakításában. A tananyagfejlesztő projekt e feladat sikeres teljesítéséhez kíván tudományosan megalapozott ismereteket szolgáltatni.

Forrás: PTE

Hirdetés