7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportRemek ritmikus gimnasztika verseny Pécsen

Remek ritmikus gimnasztika verseny Pécsen

A Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesület rendezi az immár szokásos
őszi nemzetközi versenyét, a XV. Pécs Kupa ritmikus gimnasztika korosztályos viadalt a Lauber Dezső városi sportcsarnokban.


Ezúttal 16 ország mintegy 400 versenyzője vesz részt a kétnapos viadalon, ezen belül 260 egyéni induló, mely közül 120 külföldi.

A már visszatérő orosz, ukrán, valamint a szomszédos országokbeli vendégek mellett delegációk érkeznek hozzánk Finnországból, Izraelből, Belgiumból, Németországból, Lengyelországból és Libanonból is, továbbá 12 magyar egyesület is képviselteti magát.

Korosztályos verseny lesz, pénteken egyéniben versenyeznek, szombat délután a nagyon látványos versenyben 33 együttes kéziszer csapat méri össze tudását. Szombaton a pécsi egyesület kezdő csoportja is tart bemutatót, ez lesz az első fellépésük a nálunk szeptembertől edző kislányoknak.

A legkisebb versenyző mindössze 4 éves, nagy örömünkre a felnőtt I. osztályban 5 versenyző is indul.

A Pécsi RGSE 51 versenyzője fog szőnyegre lépni, ami rekordnak számít, ennyi pécsi lány még nem versenyzett a Pécs kupa nemzetközi versenyeken. Ez jelzi, hogy a sportág egyre népszerűbb, és a pécsi egyesület, mint a vidék legjobb és legeredményesebb egyesülete jó úton jár a tehetségek felkutatása és menedzselése területén is.

November 9-10-én, pénteken és szombaton reggel 8 órától este 20 óráig tart a verseny, a belépés ingyenes.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő