10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportTovábbjutott az ETTU-kupában a PEAC asztalitenisz csapata

Továbbjutott az ETTU-kupában a PEAC asztalitenisz csapata

Az asztalitenizeők második számú európai kupasorozatának Varasdon megrendezett selejtező-csoportjában a PTE-PEAC Kaloh Méh együttese a második helyen zárt, ezzel bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé.

Az ETTU-kupa F jelű selejtezőcsoportjának mérkőzéseit rendezték meg a hétvégén Horvátországban. A varasdi megmérettetésre a PEAC gárdája azzal a céllal utazott el, hogy a csoport első két helyének valamelyikén zárjon, és ezzel továbbjusson.

Az emberes feladatot teljesítette is a pécsi gárda. Bár olasz ellenfelétől, nagy csatában 3-1-re kikapott, a házigazda horvát bajnok ellen sima, 3-0-s győzelmet aratott. A pécsiek legfiatalabb játékosa, a PTE ETK hallgatója, Molnár Dávid a sokszoros horvát bajnok játékos, Redjep ellen tudott nyerni kiélezett mérkőzésen.

– Rendkívül boldogok vagyunk ezzel az eredménnyel – nyilatkozta a siker után a PEAC elnöke, Ács Pongrác. – Illetve azzal is, hogy fiataljaink is kezdenek erősödni, és örülök, hogy a hazai bajnokságon túl már láthattuk Molnár Dávidot nemzetközi színtéren is versenyezni. Megyünk tovább, bekerültünk az ETTU-kupa nyolc legjobb csapata közé, akikhez csatlakozik még a Bajnokok Ligája csoportköréből kiesett 6 bombaerős együttes. Köszönjük a szurkolást, mindenkinek jó egészséget kívánunk. Még visszatérünk!

Fotó: PEAC

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő